Éble Gábor: Az ecsedi százéves úrbéri per története 1776-1877 (Budapest, 1912)
hogy el ne fogattathassék, a várba rendelte ordinancznak addig, míg viceispány úr más gondolatra tér.» Az a «primipilus» vagyis a lázadók vezetője (az ecsediek szerint «a szent igazság vértanúja») kit a hajduvárosi katona meglőtt és sebébe belehalt, a 22 éves Tóth István volt, nemes Bujáki Sári férje. Hatodikán temették el az egész város részvéte mellett. Sepsi-Köröspataki Költő László akkori református lelkész tartott fölötte gyászbeszédet Amós próféta könyve 3 -ik részének 6-ik verse alapján, hol ez van írva : «Vájjon mikor a városban zeng a kürt, nem rémül-e meg a nép? avagy lészen-e "óly veszedelem a városban, melyet az Úr nem szerzene?* — Ez azt is mutatja, hogy a lelkész csillapítani igyekezett a felzaklatott kedélyeket.* A kiküldött bizottság augusztus 8-án tett jelentést eljárásáról. SZÓHARCZ A VÁRMEGYEI BIZOTTSÁGGAL. Felállíttatván újra a határdombok, az uraság meg volt ugyan erősítve a puszták birtokában s az ecsediek ugyan el tiltattak ez alkalommal is a puszták további használásától, de bizony csak írott malaszt * Ngs. és Nagyt. Berey József ecsedi ev. ref. esperes úr szíves közlése nyomán.