Magyar Nemzeti Levéltár – Az Archivum Regnitől az elektronikus levéltárig (Budapest, 2013)
4. A Magyar Nemzeti Levéltár - A Magyar Nemzeti Levéltár adatbázisai
32 4. A MAGYAR NEMZETI LEVÉLTÁR Batthány misszilis, 1554 MNL OL P 2324, No. 209477 zeumba, majd 1953-ban a Magyar Országos Levéltárba szállították. Itt a missilis anyag ellenőrző rendezése során újabb levélírói jegyzék készült, amelyben a 25,60 folyóméter terjedelmű iratanyagot a levélírók betűrendjében sorszámmal látták el és jegyzékelték. A kutatás az adatbázis létrejöttéig lényegében ennek a három kötetes levélírói mutatónak a segítségével volt elvégezhető. Ez a segédlet viszont a megváltozott kutatói igényeknek már nem felel meg, így szükségessé vált egy korszerű, a jelenlegi történeti kutatás igényeit lehetőség szerint teljességgel kielégítő adatbázis elkészítése. A korábbi hiányosságokat az adatbázis készítője több mint 55 ezer levél egyenkénti áttekintésével kiküszöbölte. E munka során elvégezte a számítógépre vitt adatok és a fennmaradt eredeti iratok adatainak összevetését, kiegészítését, valamint a jegyzékben előforduló hibák korrekcióját is. Pótlólagosan belefoglalta az adatbázisba az Illésházy család iratanyagának rendezése során előkerült, Batthyány-vonatkozású 16-17. századi leveleket is, amelyeket Iványi, jegyzékének összeállítása idején még nem ismert vagy nem vett figyelembe. ( http://mnl . gov.hu/adatbazisokonline) Polgári kori egyesületek Az adatbázisban a Magyar Országos Levéltár Polgári Kori Kormányszervek iratait őrző osztályán lévő Belügyminisztériumi Levéltár Elnöki, Reservált és Általános irataiban megtalálható igen nagyszámú, 1867 és 1944 között működött egyesület listáját tesszük közzé azzal a szándékkal, hogy kutatóink minél hamarabb megtalálhassák az őket érdeklő egyesület fellelhetőségének helyét. A közölt gyűjtemény a történelem, múltunk, közösségi létformáink és a civil szervezeteink iránt érdeklődők számára is nélkülözhetetlen adalékokat tartalmaz. Az egyesületek ugyanis átszőtték társadalmunkat. Több százra tehető az országos jellegűek száma. A különböző településeken pedig sok-sok ezer élt, működött, egy-egy közepes méretű városban közel százat is találunk. Természetesen ezekre az egyesületekre nemcsak az Országos Levéltárban, hanem az önkormányzatok levéltáraiban is találhatók adatok. Az adatbázis több tízezer egyesület, szövetség, szakszervezet, liga, társaság, országos politikai szervezet, szekta, lap- és könyvtárszervezet felsorolását tartalmazza. A jelzetben szerepel a törzsszám, az egyesület neve, az irat keletkezésének éve, évköre, a kútfő, a tétel és az iktatószám. A Belügyminisztériumi Levéltár Elnöki (K 148) és Reservált (K 149) iratai az egyesületek életére, működésére és ellenőrzésére vonatkozó adatokat tartalmaznak, az Általános iratokban (K 150) pedig az engedélyezett alapszabályokat és az egyesületekre vonatkozó félévenként elkészített alispáni egyleti jelentéseket találjuk meg. Ez utóbbiak - sajnálatos módon - igen hiányosan maradtak fenn.