Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)

Trócsányi Zsolt: Erdélyi összeírások

természetben vagy egyéb módon), s mi a jelenlegi szolgálat? (Erre nézve ugyanezekre az adatokra volt szükség.) A szőlők feljegyzése már egyszerűbben történt: a sorszám után szőlőhegyenként a nevet, továbbá a szőlő területét (holdakban), s végül az utána járó szolgálatot kellett felvenni. Az utasítás két esetben vizsgálatot írt elő a conscriptoroknak: egyrészt a fassio-k 5. pontját illetően (hogy ti. a határ hányadrésze milyen termékenységű), másrészt olyankor, ha az egyes jobbágyok adatainak felvételénél a földesurak vagy tisztjeik nem tartják a valósággal megegyezőnek a jobbágyok által tett vallomást. Az összeírás azután hitelesítésre kellett hogy kerüljön. A fassio-résznél a bevallást tevőknek és az összeíróknak együtt kellett ezt elvégezni; így előzőleg felolvasták az illető parasztok előtt, s azoknak joguk volt változtatni a szövegen. Ezek után került az összeírásra aláírásuk (ill. keresztjelük) s — ahol volt — a helység pecsétje, majd az összeíró biztosok záróformulája és pecséttel megerősített aláírásuk. Az egyes tabellákat már csak a conscriptorok látták el aláírásukkal. Az összeíró biztosoknak legalább hetenként jelentést kellett tenniök munkájuk előrehaladásáról a területileg illetékes királyi biztosnak; hozzá küldték fel revízióra az elkészült felvételeket is. ő szintén tájékoztatni volt köteles munkájáról a Guberniumot. A felvétel befejeztével kellett hogy sor kerüljön a helységek osztályozására (classificatio) az egyes törvényhatóságokon belül; a marchalis gyűléseken már korábban kijelölt classificatoria deputatio végezte ezt a munkát, a királyi biztos elnökletével. Az osztályozásnál nemcsak a talaj termékenységét kellett tekintetbe venni, hanem a kereskedelem lehetőségét s az egyéb beneficiumokat is. A bizottság javaslata a törvényhatóság gyűlése elé került tudomásulvétel végett, majd — miután a classificatio és a constitutivum mértéke tárgyában megérkezett a királyi döntés — meg lehetett kezdeni az urbárium bevezetését. A munkákra vonatkozó rendelkezésekből még egyet tartunk szükségesnek említeni. Az udvar felkészült arra, hogy a rendezés „nyugtalanságot" fog kiváltani. Ennek mindenesetre már jó előre elejét kívánta venni egy rendelettel, amelyben a földesúri tisztek jogtalanságait tilalmazta; másrészt azonban a királyi biztosokat kötelezte arra, hogy az ilyenféle izgalmak „felidézésében" szerepet játszó „nyughatatlan ügyvédeket" erélyesen intse le. Ugyanakkor a biztosok instructio-jaúgy intézkedett, hogy olyan esetekben, ahol a jelenlegi megyei ügyészek nem lennének elégségesek az úrbéri panaszok tárgyábani ügyködésre, a Cassa Provinciális terhére fizetendő napidíjjal alkalmas ügyvédek állíthatók be e célra. Ha az elégedetlenség nyílt mozgalomban robbanna ki, a királyi biztosnak joga van a szolgálati úton erre már utasított legközelebbi katonai parancsnoktól kérni karhatalmat.

6 Mint már említettük, az udvar meglehetősen kevés szerepet hagyott a Guberniumnak a rendezés munkájában. Mégis szükségesnek látta a főkormányszék kebelében egy külön úrbéri bizottság létrehozását. 3. A birtokos nemesség ellenállása A rendezés érdemi munkájának az 1819 szeptemberében Erdélyben tartandó marchalis gyűlésekkel kellett volna megindulnia. A dolog azonban nem sikerült ilyen egyszerűen. Az udvar a birtokos nemesség ellenállásába ütközött. Minthogy a szerző az ellenakció okaira és legfőbb vonásaira már „Az erdélyi parasztság története 1790—1849" c. munkájában rámutatott, s a mozgalom részletes ismertetése túlmenne e dolgozat keretein, csak nagy vonásokban érintjük az esemé-