Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)

Trócsányi Zsolt: Erdélyi összeírások

ERDÉLYI ÖSSZEÍRÁSOK I. AZ 1750. ÉVI ERDÉLYI ORSZÁGOS ÖSSZEÍRÁS 1. Az előzmények Az erdélyi adóügyi rendezést 1750 körül parancsoló szükséggé emelte a birodalom helyzete. Ismeretes, hogyan fuldokoltak III. Károly államférfiai az államadósságok, a pénzügyi zavarok egyre növekvő árjában. A bajt még tetézte két költséges és vesztett háború; különösen a második, amely Sziléziát juttatta az új konkurrens, a veszélyes ragadozó II. Frigyes kezébe. Rendet kellett hát teremteni az állami jövedelmek terén. A birodalom keleti, előretolt állása (ahol a 30-as évek közepétől kezdve egy évtizeden át egymást követték a stabilabb állami berendezkedést célzó fontos intézkedések: az államapparátus újjászervezése, hatóságok visszaállítása és szabályozása) most ebben a vonatkozásban is kiemelkedett abból a némileg istenhátamögötti állapotból, amely a korábbiakban többé-kevésbé jellemezte létét és szerepét a Habsburgok országai között. A rendcsinálás előbb a kincstári jövedelmek és igazgatásuk terén ment végbe a kincstartóság működésének szabályozásával és az 1747. évi bányatörvényekkel. Mária Terézia az adóügy rendezésére is tett már 1742-ben kísérletet; de hét évnek kellett eltelnie addig, míg — 1749-ben és 1750 elején — elfogadható konkrét tervekig jutott a dolog. Mielőtt azonban a rendezési kísérletek egészen vázlatos ismertetésére rátérnénk, röviden ki kell térnünk az erdélyi adóügy 1750 előtti állapotának ismertetésére. A Diploma Leopoldinum Erdélye a portális adó rendszerét örökölte a független fejedelemség korából. A kapuszámnak natio-k közti felosztása körül azután már az 1690-es években megindul a késhegyig (pontosabban a politikai ellenfelek hóhérbárd alá juttatásáig) vívott harc — és folyt is (a Rákóczi-szabadságharc okozta megszakítástól eltekintve) úgyszólván állandóan. 1730-ban némi változás történt a rendszerben: a kapuszámot most a calculus-ok váltották fel. 100 calculus-ra osztották az évi adómennyiséget s a 100 calculus-on osztozott el a három natio (a birtokos nemesei kivételével immár adófizető székely is) és a magyar és székely városok (taxalis helyek). Megoldást persze ez sem hoz. Maga az egyes adózóra eső kivetés sincs határozott alapra fektetve. De a calculus-ok szerinti felosztás is egyenlőtlenséget rejt magában: a kisebb népességű szász törvényhatóságokra pl. ugyanannyi jut belőlük, mint a magyar megyékre. S az egyes natio-kon belül sincs határozott alapja a kivetett mennyiség törvényhatóságonkénti szétosztásának; még azok közt is lehetnek aránytalanságok. Hogy a kép teljes legyen, mindehhez vegyük még hozzá: helységek, a lakosság egész rétegei vannak különleges helyzetben az adózás szempontjából, s ezekhez járul még az adómentesek, az exemptusok nem kisszámú serege. Egyes városoknak, kiváltságos helyeknek adómennyiségét privilégiumok szabják meg. Különleges módon adóznak bizonyos kincstári népek: bányászok, sóvágók, sóhajósok, arany 18 A történeti statisztika forrásai 273