Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)
Maksay Ferenc: Urbáriumok
Az urbáriumok történeti-statisztikai feldolgozójának minden esetben vigyáznia kell arra, hogy a rovatok egykorú összegezéseit kellő kritikával kezelje; az egykori számolók az összeadásban gyakran követtek el hibákat. 50 A legfontosabb körülmény azonban, mely az urbáriumok statisztikai értékelését gátolja, az, hogy nemcsak országos, hanem még megyényi összefüggő területről sem maradtak ránk, a ránkmaradtak pedig nem egységes szempontok szerint s nem azonos időpontokban készültek. A XVI. s részben még a XVII. században is alig készítettek urbáriumokat nagybirtokon kívüli területről, de a XVIII. században is csak az ország kisebbik feléről állanak rendelk ezésünkre. Az egységes feldolgozás és különösen az egyes uradalmak vizsgálatánál leszűrt eredményeknek országossá való kiszélesítése tehát megannyi nehézséggel jár. A feldolgozók, ha uradalom-részek hiányzó összeírásait akarják pótolni, arra kényszerülnek, hogy néhány évtizeddel előbb vagy később készült urbáriumokat vegyenek elő s azok adatait illesszék a hézagok helyére. • * Hazai urbáriumainkat történetíróink, történetstatisztikusaink és forráskiadóink — az utolsó évtizedet leszámítva — alig vették figyelembe. Néhány ujjunkon megszámlálhatjuk azokat az urbáriumokat, amelyek — leginkább helytörténeti vagy családi levéltári forráskiadványokban — napvilágot láttak. 51 összefüggően, mint egy-egy birtoktest gazdasági életét megvilágító szerves sorozatok, eddig két munkában kerültek kiadásra, 52 a harmadiknak 53 megjelenése a közel jövőben várható. Mind a háromban kísérlet történik a forrásanyag értékelésére is, az utóbbi kettőben a számszerű adatok fokozott figyelembevételével. Történeti feldolgozáshoz az urbáriumokat elsősorban gazdaság- és helytörténetíróink használták fel. 54 Itt a történelmi statisztika eddig elért eredményeiből szeretnénk néhányat bemutatni abból a célból, hogy az urbáriumok statisztikai forrásértékét és felhasználhatóságát adatpéldákkal is jellemezzük. Ha összevetjük két urbárium adatait, egy kisalföldi uradalom XVI—XVII. századi parasztnépességének számszerű alakulása és vagyoni differenciálódása bontakozik ki előttünk. Az uradalom helyzete nem volt a legkedvezőbb: közel feküdt ugyan a jó piaci lehetőségeket ígérő nyugati országhatárhoz s központja — Pozsony — az ország legjelentősebb városa volt, de ezeket az előnyöket sem az apró, vízjárta községeknek gyakran még a régi nagycsalád-rendben élő s konzervatívan gazdálkodó parasztjai nem tudták kihasználni, sem a királynak mint tulajdonosnak nevében intézkedő pozsonyi főispánok. Ebben az uradalomban valószínűleg sem a paraszti, sem a földesúri árutermelés nem érte el azt a fokot, melyre sok főúri vártartomány akkor már eljutott. Parasztnépe ennek megfelelően az országos átlagnál lassúbb ütemben differenciálódott. A népességszámnak és a pusztatelkek számának 62 év alatti alakulása viszont az egykori királyi Magyarország átlagának felelhet meg. Az urbáriumokban feltüntetett családfők száma 1574 és 1646 között 641-ről 799-re (24,7%-kal) emelkedett. Ezek mögött a számok mögött 1574-ben kb. 3800, 1646-ban kb. 5000 paraszti lakos állhatott. Ha feltesszük, hogy az úrbéres parasztságon kívüli elemek (majorsági alkalmazottak, kisnemesek stb.) mintegy 10%-át tették az úrbéreseknek, akkor a XVI. század 70-es éveiben 4000 körüli, 6 évtizeddel utóbb pedig 5300 körüli teljes lélekszámot feltételezhetünk a pozsonyi uradalom mintegy 42 000 kh-nyi — 242 km 2-es — területén. 1 km 2-re eső népsűrűsége 17,8, ill. 21,9. A lakosság gyarapodásával szemben éles ellentétként jelentkezik egyrészt a pusztatelkek számának ijesztő méretű (500%-os) emelkedése, másrészt az egy- és többtelkesek hátraszorulása a töredéktelkesekkel és főként a zsellérekkel szemben. (Az egy- és többtelkesek együttes aránya 45,5%-ról 10,2%-ra zuhant, a
