Kovacsics József: A történeti statisztika forrásai (Budapest, 1957)

Kovacsics József: Bevezetés a történeti statisztika forrásainak tanulmányozásába

irodalmi tevékenység is. Schwartner Márton, Magda Pál, Csaplovics, Korabinszky munkái már alapvetőek a XVIII. század gazdaságtörténetének vizsgálatához. A XIX. század első felének földrajzi, történeti és statisztikai munkái pedig (Ludovicus Nagy, Fényes Elek), valamint az osztrák statisztikai szervek (az osztrák főszámvevő igazgatóság: General-Rechnungs-Direktorium 1840-től kezdve pedig a közigazgatásstatisztikai igazgatóság: K. K. Direction der Administrativen Statistik) már a XIX. század második felében meginduló hivatalos statisztikai adatgyűjtés bevezetését jelentik. 2. A fontosabb XVI—XVII. századi összeírások a) Dicatis összeírások Az adóösszeírások hazánk XI—XVIII. századi társadalmi és gazdasági helyzetének megismeréséhez nyújtanak számszerű adatokat. Az adóösszeírások anyaga a századok folyamán az adózás történetének megfelelően változott; bővült, illetve átalakult. A királyság megalapításakor a király háztartása szükségleteit személyes vagyonából, valamint a harmincad, vám, bányászat, só és pénzbeváltás jövedelmeiből fedezte. Egészen a XVI. századig rendszeres állami adó nem volt. Ha ezek a bevételek nem fedezték a királyi háztartás szükségleteit, a király a nemességtől esetről esetre külön adó megszavazását kérte. I. Károlyig a király fő jövedelmi forrása a pénzbeváltás volt (Lucrum Camerae). ,,A király ősi felségjogai közé tartozott saját verdéiből forgalomba jutó nemes érczpénz^ minden egyes évben visszaváltani mégpedig úgy, hogy a jó pénzt egyre roszszabb — vagy könnyebb — azaz csekélyebb ezüsttartalmú — pénzzel cserélte be."

9 A beváltás aránya 2 : 1 volt. I. Károly ezt az adózási rendszert megváltoztatta. Állandó pénzt teremtett, egyúttal a kincstár bevételeinek további biztosítására bevezette a portális adózást. A dicális vagy portális összeírások a történeti statisztika legrégibb forrásai. Amint ezt a kötetben Bakács István tanulmánya részletesen kifejti, az 1530-tól 1700-ig terjedő időszakra vonatkoznak. Nagyrészt csak a jobbágynépességre tartalmaznak adatokat, a zselléreket, pásztorokat, kézműveseket, valamint a földesúri birtokon gazdálkodó népességet mellőzik.

10 Nincsenek felvéve az összeírásban azok a jobbágyok sem, akiknek vagyona a 3, illetve a 6 forintot nem érte el. Annak ellenére, hogy a dicális összeírások a népességnek viszonylag kisebbik részét ölelik fel, számaik rendkívül értékesek történetstatisztikai szempontból. A dicajegyzékek adatai alapján az adózó és nem adózó népesség arányának dinamikájára, a portaszám megyénkénti arányára, az adóteher területi megoszlására, az összeírásokban szereplő jobbágynépesség társadalmi rétegződésére nyerünk adatokat. Az adózó jobbágyság csökkenő számai mögött azt a gazdasági folyamatot tükrözik, amely a török pusztítás, a földesúri kizsákmányolás és a királyi adóteher következtében a jobbágyság elszegényedését idézte elő. A XV. században még kb. 30—35 zsellér esett 100 jobbágyra, a XVIII. században már 70.

11 A jobbágyság, mivel az élet és vagyonbiztonság hiánya következtében földjét művelni, állatait etetni nem tudta, termelni nem tudott, az adót is képtelen volt megfizetni. Feladta telkét és zsellérmódra élt tovább. A történeti statisztika számain keresztül a jobbágyság elszegényedése, a földesúri kizsákmányolás mértéke kísérhető figyelemmel. Nyomon kísérhető a jobbágytelkek