Müller Veronika: A tanácsigazgatás szervei, 1950-1970 (Budapest, 1988)

2. Végrehajtó bizottság

a megyei ^-ok tagjainak számát a 143/ 1950. (V. 18.) MT sz. r. állapította meg, egyébként pedig a helyi viszonyokhoz mérten a közvetlen felettes tanács határoz­hatta meg. A ~ a tanácsnak működéséről köteles volt beszámolni, munkájában pedig az államigazgatás felsőbb szerveinek ren­delkezéseit megtartani. A felsőbb ~ meg­semmisíthette, illetőleg megváltoztathatta a «w minden Alkotmányba vagy alkotmá­nyosan hozott jogszabályba ütköző intéz­kedését. Hasonló jogokat élvezett szak­igazgatása körében a min. is a ^-nak az államigazgatás helyi feladatainak intézése során hozott Alkotmányba vagy alkotmá­nyosan hozott jogszabályba ütköző hat.-ai­val szemben. Működés: a ~ a tanács első ülésének napján megalakult és tagjai sorából megválasztotta elnökét, az elnökhe­lyettest vagy elnökhelyetteseket és titká­rát. Megválasztásukat és visszahívásukat is a felettes tanács, illetőleg az MT hagyta jóvá. A ~ a szükséghez képest, hetenként azonban legalább egyszer ülést tartott. A ~ üléseit a munkáját vezető elnök hívta össze és összeállította az ülés napirendjét is. Az elnök az ülésre tanácskozási joggal szakértőként olyan személyeket is meghív­hatott, akik a -^-nak nem voltak tagjai. Tanácskozási joggal, meghívás nélkül részt vehettek a ~ ülésein a felettes ~, valamint az ügykörüket érintő kérdések tárgyalásán a min.-ek kiküldöttei is. A ~ ülésének ha­tározatképességéhez a tagok többségének jelenléte volt szükséges. - A 186/1950. (VII. 14.) MT sz. r. a megyei, illetőleg a budapesti városi tanács ~ feladatkörébe utalta az árhatósági (árszabályozási, árel­lenőrzési) ügyek intézését. A 37/1953. (VII. 23.) MT sz. r. megszüntette a bel­ügymin.-nek a helyi tanácsok munkája fe­letti főfelügyeleti jogkörét. A felügyeletet a továbbiakban közvetlenül az MT gyako­rolta. - Az 503/15/1953. Mt. h. sz. hat. az MT hivatali apparátusában a fenti feladat ellátására HTT-t létesített. A 11. Tt. a "^-ot a tanács általános ha­táskörű végrehajtó és rendelkező szerve­ként határozta meg. Megszüntette ezzel a ~ általános helyettesítő jogkörét. A II. Tt. bevezetője is hangsúlyozta a tanácsok ál­lamigazgatási szerveinek kettős alárendelt­ségét, amelynek megfelelően a ^-ot egy­részt a megválasztó tanács, másrészt a fe­lettes ~, illetve az MT irányította. A nak utasítást adhattak a tanács, a felettes ~, a felsőbb államhatalmi szervek és az MT. E szervek rendelkezéseit a ~ köteles volt megtartani. A ^ jogszabályt sértő határozatait az említett szervek megváltoz­tathatták és megsemmisíthették. A ~ mun­káját legfelsőbb fokon az MT irányította és ellenőrizte. - E feladat ellátására az 1066/1954. (VIII. 27.) Mt. h. sz. hat. ér­telmében a HTT helyett megalakult az MT Titkárságának Tanácsi Végrehajtó Bizott­ságok Osztálya, illetve 1956-tól a TO. ­Az 1099/1954. (XI. 28.) Mt. h. sz. hat. meghatározta a fővárosi, megyei, mjv., já­rási, jjv., fővárosi kerületi és az mjv. ke­rületi tanács ~-ok működésére vonatkozó szabályokat. Eszerint a ~ feladata: a ta­nács működésével kapcsolatban: a tanács­ülés előkészítése; a helyi gazdasági terv és költségvetés előkészítése,- a tanácsülés napirendi tervezetének összeállítása és á tanács elé terjesztése; a tanácsülés össze­hívása; a tanács hat.-ai végrehajtásának megszervezése; közreműködés a tanács tö­megkapcsolatainak kiszélesítésében; az al­sóbb tanácsok hat.-ainak figyelemmel kí­sérése; saját szervezetével és működésé­vel kapcsolatban: a vb elnökének, elnök­helyettesének és titkárának megválasztása; az elnök, elnökhelyettes(ek) és a titkár kö­zötti munkaterületek megosztásának meg­határozása; rendszeres ülései időpontjának meghatározása; a munkaterve megállapí­tása; határozás az ülés napirendje felől; a ~ tagjai feladatainak meghatározása; az elnök beszámolójának megvitatása; a be­számoló elkészítése; a tanács bizottságai­nak a ~-hoz intézett javaslatainak megvi­tatása; a tanács alá nem rendelt fontosabb szervek vezetőinek beszámoltatása; észre­vétel, javaslat előterjesztése helyi vonatko­zású vagy országos jelentőségű kérdések­ben a felsőbb államhatalmi és államigaz­gatási szervek elé; szakigazgatási szervei munkájának irányításával, ellenőrzésével

Next

/
Thumbnails
Contents