Szigetvári István: A szövetkezetek a Tanácsköztársaság idején (Budapest, 1959)

Nyers Rezső: Előszó

ELÖSZO E kötet dokumentumanyagának közrebocsátása révén a szövetkezeti kérdések iránt érdeklődők részletesebb áttekintést nyerhetnek a Magyar Tanácsköztársaság szövetkezeti politikájáról és problémáiról. Bár ez a dokumentumgyűjtemény nem tarthat igényt a teljességre, mégis gazdagítja a szövetkezeti kérdésekkel kapcsolatos politikai irodalmunkat. Szövetkezeti mozgalmunk történetének marxista—leninista feldolgozása még a jövő tennivalói közé tartozik. Ebből a szempontból is hasznos, sőt nélkülözhetetlen a Tanácsköztársaság szövetkezeti ügyeinek feldolgozása. De hozzásegít bennünket a felszabadulás utáni szövetkezeti mozgalom fejlődésének jobb megértéséhez is. E kötet dokumentumai is bizonyítják, hogy milyen sok pozitív vonás és helyes kezdeményezés volt a Tanácsköztársaság szövetkezeti mozgalmában. Jelentős fellendülés következett be a szövetkezeti mozgalom szinte minden ágazatában. Ismeretes, hogy az első világháború előtt, az erősen feudális jellegű Magyarországon a szövetkezeti mozgalom nem vált igazán széleskörű és demokratikus mozgalommá. A viszonylag demokratikusabb munkás fogyasztási szövetkezeti mozgalom is csak Budapesten kapott erőre, míg a vidéki „Hangya

7

'- és hitelszövetkezetek az uralkodó földesúri és az őket támogató nagyparaszti vezetés következtében erősen reakciós színezetűek voltak. A Tanácsköztársaság idején mind a városi, mind a falusi dolgozók széles köre kapcsolódott be a szövetkezetek munkájába. A legnagyobb jelentősége annak volt, hogy a mezőgazdaság szocialista átalakításának szerveiként létrejöttek a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, melyeknek szervezésében különösen a Somogy megyeiek jártak elöl, Latinka Sándor vezetésével. Ismert tény, hogy a Tanácsköztársaság vezetői az agrárpolitikában és ezzel összefüggésben a szövetkezeti politikában alapvető hibákat követtek él. Nem hajtották végre a demokratikus földrefor-