A rendszerváltás évei, 1987–1990 (Budapest, 2009)

Rendszerváltó gazdaság

szerint a privatizációnak csupán három feltétele hiányzott: a valódi tulajdonos, a piaci ár és a fizetőképes vevő.

A rendszerváltozással a mezőgazdaságban lezárult az állami gazdaságok korszaka. Az Országgyűlés 1988 tavaszán módosította a szövetkezetekről szóló 1971. évi III. törvényt és a mezőgazdasági termelőszövetkezetekről szóló 1967. évi III. törvényt (1988. évi III. törvény). A törvénymódosítás megteremtette az ún. belső vállalkozások intézményét, a földet és a nagyüzemi termelőeszközöket a tagok így belső vállalkozási egységekben is használhatták. A törvény lehetővé tette továbbá a tartósan gazdaságtalanul működő, fizetőképtelen vagy felszámolás előtt álló tsz- eknek az egyszerűbb szövetkezeti forma létrehozását. Az oszthatatlan közös vagyon intézménye azonban egyelőre még fennmaradt, az 1989. évi XX. törvény tette lehetővé ennek részleges felosztását. 1989 után a termelőszövetkezetek nagy része széthullott, s a mezőgazdasági földterületek kárpótlás és földjáradék útján magántulajdonba kerültek.

A pártállam vezetői sokáig eltitkolták az ország eladósodásának a mértékét; Németh Miklós kormányfő 1989 végén a Parlamentben jelentette be végül ennek összegét. Magyarország nettó külső adóssága ekkor már az éves hazai terméknek több mint a felére rúgott. A kilencvenes évek elején a rendszerváltó elitnek, a demokratikusan megválasztott kormánynak és az országnak kellett szembenéznie a létezett szocializmus örökségével. A magyar társadalmat érzékenyen érintő veszteségek jóval korábban keletkeztek, mint amikor az állampolgárok többsége megtapasztalta őket. A késő Kádár-kori politika, mely a rendszer alapjának gondolt létbiztonságot, és a viszonylagos jólétet külső eladósodásból próbálta fenntartani, súlyos örökséget hagyott hátra.

26