A rendszerváltás évei, 1987–1990 (Budapest, 2009)

Az állampárt és a demokratikus erők harca

A parlamenti választásokra készülő közel száz politikai szerveződés közül az új választási törvény szűrte ki a komolytalan vagy gyenge próbálkozásokat. Közel harminc kampányképes párt maradt meg végül is. A Parlamentbe jutáshoz nélkülözhetetlen országos listát pedig közülük is mindössze tizenkét párt tudta felmutatni. Az ő esélyeiket tovább mérsékelte, hogy a bekerüléshez az érvényes szavazatoknak legalább négy százalékát el kellett nyerniük. 1990. március 25-én megnyíltak a szavazóhelyiségek. Az állampárt utódszerepét vállaló MSZMP a Parlamentbe jutás határértéke alatt maradt (2,7%), de az MSZP is csak tíz százalékot kapott, igaz, bejutott a Parlamentbe. Ugyanakkor a nagy múltú „történelmi pártok” sem tudtak meghatározó erővé válni. A kisgazdák (10%), és a kereszténydemokraták (6%) elérték a törvényhozóvá válás küszöbértékét, de a szociáldemokraták éppúgy elvéreztek (2%), mint a Nemzeti Parasztpárt utódjaként színre lépő Néppárt (0,8%). A három új párt a szavazatok valamivel több mint felét gyűjtötték össze az első fordulóban. A Fidesz éppen csak túljutott a szükséges minimumon (5%), a Magyar Demokrata Fórum a szavazók közel egynegyedét tudhatta maga mögött (24%), és nem sokkal maradt el tőle a liberálisokat támogatók száma sem (22%). Az első forduló erősen megrostálta ugyan az indulókat, de továbbra is nyitott maradt a versengés. A két rivális párt versenyében az új választási forduló hozott döntést. Az „elvtársakat búcsúztató” (az MDF „tovaris konyec” feliratú sikeres plakátján olvasható felirat) a „nyugodt erő” imázsát sugalló Fórum propagandája bizonyult eredményesebbnek az újabb kéthetes kampányban. Az egyéni választókerületekben háromszor annyi mandátumot szereztek az MDF jelöltjei, mint az „állva maradó” rivális szabad

19