A rendszerváltás évei, 1987–1990 (Budapest, 2009)

Az állampárt és a demokratikus erők harca

ságharc néhány napig ismét lehetőséget teremtett a pártok újjáalakulásra, de Kádár János szovjet tankokkal a háta mögött újra kiépítette az állampárt diktatúráját. Az MSZMP - a belső hatalmi harcaival együtt is - több mint harminc évig hegemón hatalmat valósított meg Magyarországon. Még 1988. március 23-án is a párt vezető szerepének érvényesítéséről és a politikai intézményrendszer működésének továbbfejlesztéséről tárgyaltak a Központi Bizottság tagjai. Szintén az egység megóvását szolgálta, amikor április 8-án négy rendszerkritikus értelmiségit, Bíró Zoltánt, Bihari Mihályt, Király Zoltánt és Lengyel Lászlót kizárták az MSZMP-ből. A következő hónap végén (május 20-22.) az MSZMP pártértekezletet hívott össze. Grósz Károly és hívei elérték, hogy Kádár Jánost felmentsék a pártfőtitkári tisztségéből, Kádár ugyan a párt elnöke maradt, de hatalma megszűnt. Leváltották a Politikai Bizottság több prominens tagját is (Aczél György, Gáspár Sándor, Lázár György, Németh Károly, Óvári Miklós). A pártértekezlet határozata az egypártrendszeren belüli, „a párt vezető szerepére épülő” szocialista pluralizmust hirdette meg. Mindez a hegemón helyzetét megőrizni igyekvő régi-új „rendpárt” megerősítését célozta. Ehhez leginkább a párton belüli egységre lett volna szükség, de lényegében három erőközpont alakult ki. Az új „erős” ember, a pártfőtitkár Grósz Károly lett. Az új összetételű Politikai Bizottságban Berecz János körül a konzervatívok csoportosultak, a Német Miklós, Nyers Rezső és Pozsgay Imre fémjelezte vonal pedig a párton belüli reformkommunista szárnyat képviselte. A következő hónapokban a két rivális, Grósz Károly és Berecz János egyre inkább közeledett egymáshoz. Lényegében két irányzat vált így meghatározóvá.

12