Éble Gábor: A nagykárolyi gróf Károlyi család leszármazása a leányági ivadékok feltüntetésével (Budapest, 1913)
Az ősi székesház, a nagykárolyi várkastély
Ezt az ifjabb Károlyi Mihályt édes atyja halála után rokona Bethlen Gábor Rozsályi Kun László gyámsága alá helyezte, a ki aztán a református vallásban nevelte őt, sőt a Mindenszentekről nevetett ősi károlyi templomot is, mely már az Anjouk idejében fönnállott, a kálvinistáknak assignálta. Károlyi Mihály azonban később feleségével, Lapispataki Seghnyey Borbálával együtt visszatért ősei vallására, s mivel az ősi templomot nem tudta visszaszerezni, a XVII. század elején a várkastélyban építtetett egy nagyobb, díszes kápolnát. 1 A NAGYKÁROLYI ŐSI TEMPLOM. Ugyanezt a báró Károlyi Mihályt 1618-ban újabb királyi kitüntetés érte. A Bethlen Gáborral, Erdély fejedelmével, Nagyszombatban folytatott sikertelen tárgyalások bevégzésére II. Mátyás Esterházy Miklós elnöklete alatt újabb értekezletet hívott egybe, még pedig Károlyba, s báró Károlyi Mihályt a tárgyaló bizottság tagjává nevezte ki. (Bécs, 1618. decz. 4.) 2 Mondanunk sem kell, hogy a nagykárolyi várban ez alkalommal történelmünk számos kimagasló alakja megfordult. 1 L. Gróf Károlyi S. «Providentia Dei» cz. sajátkezű följegyzéseit a gr. Károlyi nemzetség levéltárában. 2 L. Gróf Károlyi nemzetség levéltára. Lad. 62. Nro 98.