Éble Gábor: A nagykárolyi gróf Károlyi család leszármazása a leányági ivadékok feltüntetésével (Budapest, 1913)

Czímerek és rangemelések

fZJL Kaplyon nemzetség közös jelvénye, czímere a karuly (karvaly, nisus) madár volt Egyik szak­tudósunk, Csorna József azt állítja, hogy sólyom volt a Kaplyon nemzetség ősi czímere. «Kétségkívül — írja Csorna 1 — a Kaplyon ágazat czímerét kell a Kaplyon nemzetség ősi czímerének tartanunk, mely egész tel­jességében a Vetéssy Albert veszprémi püspök 1470-ből (helyesen 1476­ból) származó festett czímerében tartotta fenn magát s ez a kék paizsban arany sólyom.» Ezen állítását a következő, a fentebbit megelőző fejtege­tése alapján mondja ki: «Az 1470. (helyesen 1479) évből Vetéssy Albert veszprémi püspöknek maradt fenn egy pecsétje a bécsi állami levéltár­ban, 3 mely balra fordult sólymot ábrázol. Ugyancsak ezzel egykorú festett czímere látható egy általa kiállított oklevélen: alul kerek kék pajzsban balra néző arany sólyom. A madár stílja itt kevéssé tér el az ezen korbeli sas ábrázolásától s e czímert könnyen is sasnak tarthatnánk, ha a püspök­nek elébb említett pecsétjén a sólyom jellege 3 erősen fel nem tűnnék.» 1 L. Csorna József ((Magyar nemzetségi cjjmereh Budapest, 1904.» czímű müvében 112—114. lap. 2 Ugyanilyen pecsétje van a veszprémi káptalan házi levéltárában is : «Dipl : Capit. sub titulo Veszprem-Oppidum Nro 16. D. a. 1484» jelzet alatt. 3 Miért éppen a sólyomé, miért nem a karuly madáré ? Hisz e két madár közt alig van az ábrázolásban lényeges különbség, annyira hasonlítanak egymáshoz. A vadászsólyom kétszer akkora mint a karuly, de a kis-sólyom és a kaba-sólyom semmivel sem nagyobb a karuly madárnál. A leg­nagyobb eltérés köztük abban jelentkezik, hogy a sólyom farkán 14—16 rozsdaszürke haránt sávoly van, a karuly farkán pedig csak 5—6 fekete haránt sávoly.

Next

/
Thumbnails
Contents