Éble Gábor: A nagykárolyi gróf Károlyi család leszármazása a leányági ivadékok feltüntetésével (Budapest, 1913)

A család eredete

O KLEVELEK kétségtelenül megállapítják, hogy a gróf Károlyiak a Kaplyon nemzetségből származnak. A Kaplyon nemzetség legrégibb történetét pedig nemzeti krónikáink örökítették meg. E krónikák szerint a Kaplyon nemzetség a honfoglaló hét vezér egyikétől Kund-X6\ származott, a kinek törzse — a legújabb kutatások 1 szerint — Árpád fejedelemmé választása előtt, hadjárat alkalmával a Kende vagy Kundunak nevezett legfőbb vezéri tisztet viselte s így az összes törzsek fölött a főhatalmat gyakorolta. A magyarok bejövetelekor ő hódította meg a Nyírség vidékén a Szamos mellett azt a földet, a hol a Kaplyon nemzetség szállásbirtokai vannak. Kundnak két fia volt, az egyiket Kusid-nak, a másikat (Cupian) Kopjan-mk hívták. Krónikáink ez utóbbitól származtatják a Kaplyo­nokat. Mikor a Kaplyonok a keresztény vallásra tértek, az ecsedi láp délnyugoti partján Kaplyonban Szent-Márton tiszteletére monostort alapítottak, a mely a nemzetségnek összekötő kapcsa, központja volt. Ez a monostor még ma is áll s a gróf Károlyi család temetkezési helyéül szolgál. 1 Lásd dr. Homan Bálint : ((Őstörténetünk keleti forrásain czímü czikkét a Századok 1908. évf. 865—883. lap és ((A honfoglaló törzsek megtelepedése)) Turul 1912. évf. 89—114. lap.

Next

/
Thumbnails
Contents