Gáspár Ferenc: A munkásság az üzemekért, a termelésért, 1944-1945 (Budapest, 1970)

II. A bányák és a gyárak helyreállytása a termelés megindítása

úgyhogy február hó elején a munkáslétszám 89 főre emelkedett. A gyár­telepnek az oroszok által való megszállása után azonnal hozzáláttak az ostrom alatt keletkezett károk kijavításához, ami annyira előrehaladt, hogy áram és szén rendelkezésre bocsátása esetén kontakt-kénsavgyá­runk azonnal, a többi üzemek egy része pedig fokozatosan üzembe jöhet. Kén utcai gyárunk vezetését az ostrom után, január utolsó napjaiban újból dr. Seidl Ottó igazgatónk vette át. Nevezett az elmúlt év folyamán ugyan háttérbe szorult, sőt, politikai okokból a vállalat kénytelen volt állását felmondani és a gyár vezetését dr. ötvös Dánielre bízni, aki mel­lett azonban továbbra is dr. Seidl igazgató irányította a gyár bombázás okozta kárának helyreállítási és újból való üzembe helyezési munkála­tait. Akkor, amikor nevezettet a gyár vezetésével újból megbíztuk, nem­csak az őt igaztalanul ért sérelmeket reparáltuk, de a vállalat érdekében is jártunk el, mert dr. Seidl igazgató több évtizedes, nagyrészben a válla­lat szolgálatában szerzett gazdag tapasztalataira és egészen kiváló szak­értelmére Kén utcai gyárunk felépítésénél nagy szükségünk lesz. Illatos úti gyárunkat a múlt évi bombázások után több ízben rendbe­hoztuk, 259 és az őszi bombakár részbeni helyreállítása után az elektrolízis­üzemmel november havában újból üzembe jött. Ezen üzem az áramszol­gáltatás beszüntetése következtében december 25-én kénytelen volt le­állni. Továbbra is csak a kazánház maradt üzemben, hogy a csövek befa­gyását megakadályozzuk. Január első napjaiban több belövés és bomba­találat érte a gyárat. Ezen belövések következtében az elektrolízis­üzemben három cella tönkrement és a kazánház üzeme is megbénult. A villamosközlekedés megszüntetése és a gyárba való gyakori belövés következtében az ezen gyártelepünkön való mozgás úgyszólván teljesen lehetetlenné vált. Ez időben a gyártelepen csak 39 főből álló alkalmazott tartózkodott családtagjaival, mégpedig a gyár óvóhelyein. Ezek az alkal­mazottak szervezték meg a maguk köréből a gyári őrséget. 1945. január 9-én elrendeltetett Illatos úti gyárunk bénítása is. A béní­tást csak látszólag vittük keresztül, mert csak lényegtelen géprészeket szereltünk le és szállítottunk a Trefort utcai mintagimnáziumba, ahon­nan azokat az ostrom után sértetlenül visszakaptuk... a Az előbb előadottakban már kifejtettük, hogy úgy a Kén utcai, mint az Illatos úti üzemeink helyreállítási munkálatai nagymértékben előre­haladtak, és így mindkét gyárunk, legalábbis részlegesen üzembe hoz­ható volna, ha az ehhez szükséges elektromos áram és szén rendelkezé­sünkre állna. • A jelentés következő bekezdései a gyártelepen lefolyt harci cselekményeket ismertetik, majd a fegyverszüneti szerződés értelmében igénybe vett nyers­anyagokat és gépi berendezéseket sorolják fel.

Next

/
Thumbnails
Contents