Gáspár Ferenc: A munkásság az üzemekért, a termelésért, 1944-1945 (Budapest, 1970)

II. A bányák és a gyárak helyreállytása a termelés megindítása

saink, azok családtagjai egyes telepeinken a szó teljes értelmében éheznek, mert ellátásukról gondoskodni nem tudunk. Nagyon természetes, mindez a teljesítmény rovására van, mert hiszen az éhező munkástól teljesítményt nem várhatunk. Ettől eltekintve, élelem híján munkásaink elszivárognak, gyakorlott bányászaink elhagyják telepeinket, úgyhogy nagy odaadással megindított munkánkat nem látjuk biztosítottnak. A legkétségbeejtőbb helyzetben vannak elsősorban a most felszabadult dorogi és várpalotai bányászaink, kik nevezett községek határában hónapokig dúló harcok következtében mindenüket felélték és elvesztették, s a velük szomszédos falvakban sem tudnak élelemhez jutni. De hasonlóan nehéz a helyzet rózsaszentmártoni, salgótarjáni, bánfalvi és nagymányoki bányáinknál is. Mély tisztelettel kérjük a Miniszter Űr sürgős intézkedését, hogy a munkásság élelmezése sürgősen orvosoltassék, mert ennek halaszthatatlan rendezése országos érdek. Ellátatlan munkásaink létszámát alábbiakban bátorkodunk jelenteni: Bánya neve Dolgozó Családtag összesen élelmezendő Dorog 4 000 12 000 16 000 Várpalota 1000 3 000 4 000 Salgótarján 7 500 16 000 23 500 Rózsaszentmárton 1000 3 000 4 000 Szászvár-Nagymányok 1500 4 500 6 000 Lábatlan 600 1800 2 400 Bánfalva 400 1200 1600 Összesen 16 000 41500 57 500 Ha munkásaink és azok családtagjainak fejadagját az eddigi juttatások szerint számítjuk, úgy szükségünk van havonta: 126 400 kg tésztalisztre 486 850 kg kenyérlisztre 65 750 kg zsírra 36 000 kg cukorra 16 000 kg babra 57 500 kg sóra 57 500 db szappanra 441 600 kg burgonyára