Gáspár Ferenc: A munkásság az üzemekért, a termelésért, 1944-1945 (Budapest, 1970)

II. A bányák és a gyárak helyreállytása a termelés megindítása

menyének egész alacsony színvonalra való csökkenésében jelentkezik. A szállítási nehézségek (vasúti kocsik, mozdonyok hiánya) lényegesen fokozzák a bajt. A bányák lehetó'ségéhez mérten, a racionális beosztásnak megfelelően, a csekély bányafakészlethez is igazodva, napi 1 vagy 2 műszakban termelnek és termeltek. Tatabányán januárban 400, februárban 5564, márciusban 6206 tíztonnás vagon volt a termelés, áprilisban átlag napi 130 és májusban 160 vagon. Jelenleg átlag napi 200 vg. körül termelünk. A bányák kapacitása nem változván, termelés tekintetében a hangsúly jelenleg a másik két faktoron, a munkaerőn és üzemanyagon van. A harcok idején 6 mérnök, köztük 3 bányamérnök állandóan a helyén maradt. Azóta többen visszatértek, újakat is vettünk fel, s így, bár nem kielégítő mértékben, az üzem rendelkezik mérnökökkel. Inkább az igazoltatási eljárásoknak a munkások részéről való túl szigorú és változó kezelése és alkalmazásba vétele okoz a mérnökellátás és a mérnökök munkába állítása terén nehézségeket.

183 Munkások létszáma: 1944 április hó 1945 április hó 1945 május hó Felvigy. Vájár Csillés Fgyéb összes 294 2757 1091 200 4342 239 2433 709 198 3579 3331 A létszám tovább apad, sokan leszámolnak, hazatérnek, különösen az erdélyiek, csallóköziek stb,, külszíni üzemekhez is kierőszakolják az áthelyezést egyesek. A munkáselszivárgás folyamatban van azért is, mert, amint mondják, külszíni munkáknál is lehet annyit, sőt többet keresni, oly helyeken, ahol az élelmezés is jobb. Nagy a munkából kimaradottak száma. Ennek oka az élelmiszer után való járkálás. Nagy létszámot vonnak el a bányától az üzemi bizottságokban, szakszervezetekben, rendőrségnél, szénkészletfelrakásnál, bányafakitermelésnél és -beszállításnál foglalkoztatottak. Bányászatban a teljesítmény rendkívül fontos tényezője a termelésnek. A teljesítmény, a két ízbeni világháborús tapasztalatok szerint, nemcsak a fegyelemnek vagy munkabérnívónak, hanem sok más, gazdasági és lélektani, sokszor politikai körülménynek, mondhatni az ország összviszonyainak függvénye, s olyan természetű, hogy direkt nem irányítható, és ha lecsökken, a mélypontról igen lassan s előre nem látható görbe szerint emelkedik ismét a normális nagyságra. A termelés ezen, jelenleg legfontosabb faktorának emelkedését a munkásság minél jobb ellátásával tudjuk indirekt úton leghatékonyabban elősegíteni. Minden hatóságnak minden segítséget meg kell tehát adni arra vonatkozólag, hogy a vállalatok munkásait élelemmel, bakanccsal, textí-