Gáspár Ferenc: A munkásság az üzemekért, a termelésért, 1944-1945 (Budapest, 1970)
II. A bányák és a gyárak helyreállytása a termelés megindítása
Szombati Endréné, Pék Gabriella és Hercog János ott tartózkodó II. éves orvostanhallgató több mint 400 esetben igen súlyos orosz sebesültnek, kiket az ugyancsak önként jelentkező Pék György, annak fia, Szombati Endre és néhány esetenként jelentkező polgári személy, orosz sebesültvivőkkel közösen a legnagyobb tűzben hordtak be a tűzvonalból, majd este átvittek az Andrássy laktanyában levő orosz hadikórházba. Ezért az ott székelő Parancsnokságtól Dr. Noell és társai külön elismerést is kaptak, többször is. A ház és telep éppen központi fekvése miatt szinte felmérhetetlen károkat szenvedett. A BSZKRT X. ker. üzemi bizottsága Bede Károly és Pataki Sándor irányításával a romeltakarítási munkákat a kőbányai kocsiszínben jan. 15-én kezdte meg. Kitakarították a kocsiszínt, és megkezdték a köztemetőnél 80 a pálya rendbehozatalát. A Hungária pu-on a romeltakarítás jan. 23-án kezdődött meg dr. Noell irányítása mellett. Január 25-én megalakult a Hungária pu. üzemi bizottsága Pataki Sándor elnöksége alatt és dr. Noell György állomásfőnöksége mellett, kit az üzemi bizottság egyhangúlag felkért és megbízott a munkák irányításával. Ezt a központi üzemi bizottság még aznap Bede Károly útján jóváhagyta és megerősítette. Ugyanekkor ide olvadt bele a Kőbányai-telep és kocsiszín is, egyidejűleg megszüntetve az ottani külön üzemi bizottságot. Dr. Noell György a bizottsággal egyetértőleg és részletekbe menően kidolgozta a munkatervet, és szétosztotta az azonnali teendőket. A telep több mint 100 találatot kapott. A tetőzet, a falak, a raktárak, irodák, a kocsiszín, műhelyek, a víz, világítás stb. teljesen szétrombolva, emberi és állati hullákkal volt tele. Elsősorban eltemettette az udvaron és telepen fekvő 4 döglött lovat és különböző dögmaradványokat. Azután érintkezésbe lépett a X. ker. tisztiorvosi kirendeltséggel és annak orvosi megbízottjával, majd ennek irányítása mellett eltemettetett 35 fő orosz és német halottat. A menházból pedig 128 fő hullát. Az üzemi bizottsággal egyetértőleg megbízta Hungáriában Daczi, Kőbányán Bartha kocsimestereket a kocsiszínek rendbeszedésével. A kocsiszínek tetőzetét kitataroztatta, az irodákat rendbehozatta, a kocsik állapotát megvizsgálva és a lehetséges javításokat rajtuk elvégezve, a kocsipark cca 70%-a üzemképes állapotba került. Giczinger és Murányi raktárnokok a telepen széthordott anyagokat vették számba. Űjra fejlapozták és raktárba helyezték. . . a • A feljegyzés itt az anyagok tárolásának és megmentésének módozataira utal.