Gáspár Ferenc: A munkásság az üzemekért, a termelésért, 1944-1945 (Budapest, 1970)

II. A bányák és a gyárak helyreállytása a termelés megindítása

1944. OKTÓBER 11—NOVEMBER 30. (SZEGED, 1944. NOVEMBER 30.) Az Újszeged! Gőzfűrész és Ládagyár Rt. megbízott vezetőinek jelentése: a vállalat helyzetének alakulása a Szeged felszabadulását követő hetekben, a termelés megindításának nehézségei • 1944. október 8-án az Igazgatóság, valamint több tisztviselő az összes folyó ügyekkel foglalkozó iratokkal együtt eltávozott Szegedről. A cég iratain kívül magukkal vitték a Szegedi Kereskedelmi és Iparbanknál 66 levő pénzkészletünket is, azonkívül a gyártelepről három társzekeret, 6 db lovat, valamint egy személygépkocsit. A Vörös Hadsereg okt. 11-ón, szerdán foglalta el Szegedet, a vállalat tisztviselői pedig már okt. 13-án hiánytalanul összegyűltek a Kálvária út 10. sz. alatti központi irodában. A tisztviselőkön kívül ugyanitt meg­jelent dr. Bach László, aki felajánlotta részvételét és segítségét a vállalat további ügyvitelében. A megjelent tisztviselők összehívtak és jegyzékbe foglaltak 62 munkást, akiknek segítségével az üzemet meg kívánták indítani. A vállalat tisztviselői és munkásai csak egypár napig vehették igénybe a Kálvária úti irodahelyiséget, mert azt a Vörös Hadsereg saját céljaira lefoglalta. Ideiglenesen kb. 1 hétig a Szegedi Lemezgyár és Faipari Rt. 67 Londoni körúton levő raktárába tették át székhelyüket, majd nov. első napjaiban Széchenyi tér 5. sz. II. em. [alá,] A hidak szétrombolása megakadályozta a vállalat alkalmazottait abban, hogy az Újszegeden levő gyártelepre azonnal átmenjenek és a munkát — a helyzet adta lehetőségek szerint — újból megindítsák, úgy­hogy a telepre csak a Vörös Hadsereg által készített szükséghíd befejezése után, és miután az a j)olgári személyforgalom részére is rendelkezésre bocsájtatott, tudtak csak átmenni, és ott az alábbi, gyártelepen végzett munkálatokról szóló jelentésben részletezett munkákat elvégezni. Adminisztratív munkák: Az üzemi munka megindításának egyik előfeltétele volt az, hogy az Igazgatóság távolléte esetén a polgármesteri hivatal által vállalati vezető jelöltessék ki. Erre a tisztségre, azon oknál fogva, hogy régi, kipróbált

Next

/
Thumbnails
Contents