Gáspár Ferenc: A munkásság az üzemekért, a termelésért, 1944-1945 (Budapest, 1970)

I. A Magyar gyáripar pusztulása munkások erőfeszítései az üzemek megmentéséért

Ezeket a munkákat mind parancsra és hajszoltan, elkeseredett emberekkel kellett végrehajtani, s a körülmények mellett a megfelelő ellenőrzés lehetetlen volt. Lezáratott 1944. november 13-án déli 12 órakor. Báró B-adványszky-fóle SajóKazai Kőszénbányák Vállalata Sajókazai Bányagondnoksága (olvashatatlan aláírás) h. bányaigazgató Kétoldalas, géppel írt, eredeti tisztázat. — OL Z 969—36. A helyzetjelentések tanúsága szerint a kiürítést és bénítást illetően egymásnak ellentmondó intézkedések születtek. A VII. ker. Honvédparancsnokság november 2-án a bányaüzem leállítását rendelte el. A rendelkezést november 6-án visszavonták, de a teljes kiürítésre való felkészülést elrendelték. Majd ezt a rendelkezést is módosították és hozzájárultak, hogy a bányák víztelenítésére és fenntartására a legszükségesebb személyzet visszamaradhat. November 9-én 61 embernek katonai szolgálatra be kellett vonulnia. A bányánál a felmentetteken kívül csak a 18 éven aluli és 42 éven felüli férfiak maradhattak meg. A november 29-i jelentés szerint napi 4—5 vagon szenet termeltek, a munkások nagyobb része fenntartási munkákat végzett. A lakosság hangulatának jellemzésére a bányagondnokság november 19-i jelentése megemlítette, hogy a kiürítéshez kirendelt 60 szekérből csak 2 jelent meg, de két óra múlva az is eltűnt. A lakosok közül senki elvonulni nem akart. Azok, akik saját pincével nem rendelkeztek, a tárnákban szándékoztak az átvonulást és a harcokat átvészelni. (OL Z 969—36.)