Lakos János: Magyar Országos Levéltár (Budapest, 1996)

A LEVÉLTÁRI ANYAG ISMERTETÉSE

technikai munkálatok koordinálása, tervezése. Ennek során kidolgozta a számítástechnika levéltári alkalmazására vonatkozó koncepciót közép­és hosszú távra, elkészítette a levéltár adatvédelme szabályzatát, részt vesz a számítógépes infrastruktúra (hardver, szoftver, számítógépes háló­zat) tervezésében, az eszközök és programok kiválasztásában, megvásár­lásában. Az adatbázisok közül az osztály feladata a Mohács előtti levéltári for­rások automatizált információs rendszerének kiépítése. Első menetben befejeződött az oklevelekről készült időrendi mutatólapok adatainak szá­mítógépes feldolgozása, és ezzel - 1994 óta - rendelkezésre áll a Diplo­matikai Levéltár és a Diplomatikai Fényképgyűjtemény legfontosabb információinak mintegy 330 000 rekordot tartalmazó számítógépes ál­lománya, mint az Országos Levéltár legnagyobb és legjelentősebb infor­matikai feldolgozása. Az adatbázis a következő adatokat tartalmazza: az oklevél kelte, jelzete, kibocsátója, fennmaradási formája, előző jelzete, megjegyzés. Második éve folyik az oklevelekről folyamatosan készülő regeszták kódolt adatainak, illetve teljes szövegének gépbevitele. E fel­adatok végzéséhez OTKA támogatás áll rendelkezésre hosszú évek óta. Az adatbázis tárolása az MTA SZTAKI-ban történik a Nemzeti Infor­mációs Infrastruktúra Fejlesztési Program (NIIFP) támogatásával. Az elkészült adatbázis részben listákról használható, de 1994 óta a munka bármely X.25. végpontról on line is elérhető. Már 1993-ban megkezdődött az értékes adatok közvetlen felhasználásához szükséges technikai feltételek kiépítése a levéltárban. Jelenleg rendelkezésre áll mind a Bécsi kapu, mind a Hess András téri épületben az X.25-ös végpont belső há­lózattal, a BRS/SEARCH szöveges adatbáziskezelő program a regeszták feldolgozásához, továbbá egy - a biztonságos tároláshoz jelenleg legmeg­bízhatóbb - magneto-optikai rendszer. - Másik nagy jelentőségű munka a több mint 64 000 fm terjedelmű levéltári anyag fond- és állagnyilván­tartásának számítógépes feldolgozása, amihez jó alapot ad a már meg­lévő, az 1945 utáni kormányzati szervek fondjairól és állagairól készült számítógépes nyilvántartás.

Next

/
Thumbnails
Contents