Lakos János: Magyar Országos Levéltár (Budapest, 1996)

A LEVÉLTÁRI ANYAG ISMERTETÉSE

jegyzék-szerkesztési alapelvek módosítását célzó központilag irányított munkálatokban is. Jelenleg arra irányulnak a vizsgálatok, hogyan lenne célszerű az intézmény háromféle módon jelzeteit fondjairól és állagairól központi számítógépes fond- és állagnyilvántartást felállítani. A levéltári anyagra, valamint a levéltárak működésére és tevékenységére, a levéltári szakmai munkára vonatkozó gyűjtő, rendszerező, elemző, tájékoztató munka során éveken keresztül az osztály összesítette a levél­tárak éves beszámolójelentéséhez készített adatszolgáltatást. Összeál­lítja a levéltárak évi kiadványainak jegyzékét, periodikusan megjelenteti a levéltárak név- és címtárát, és részt vesz a nemzetközi adatszolgál­tatásban is. A levéltári anyagra vonatkozó eseti összeállításokat a Módszertani Füzetek sorozatban jelenteti meg (Kárpótlásra vonatkozó források a magyar levéltárakban, Iskolatörténeti források az egyházi levéltárakban stb.). A levéltár fontos feladata volt mindig és a jelenben is a levéltári szak­képzésben való részvétel. A felsőfokú levéltárosképzésben oktatóként mű­ködnek közre a levéltárosok, a középfokú szakképzés központi intéz­ménye pedig maga az Országos Levéltár. 1980 és 1990 között az osztály rendszeresen - Összesen négy alkalommal — szervezett levéltári kezelői tanfolyamot és szakképzettséget biztosító vizsgát az ország különböző levéltáraiban dolgozó kezelőknek, a levéltár gyűjtőkörébe tartozó szervek irattárosai részére pedig iratkezelő és irattáros tanfolyamot és vizsgát öt alkalommal tartott. A szakmai közvélemény által az irat- és levéltárkezelői munka szak­másítására évtizedek óta újra és újra felvetett igény megvalósításában jelentős lépés volt a művelődési és közoktatási miniszter 17/1990. (XII. 20.) MKM rendelete az ágazati szakmunkásképzésről, amely a központi oktatási programban meghatározott tananyag eredményes elsajátításá­val és a szakvizsga sikeres letételével az irat- és levéltári kezelői szak­mában ágazati szakmunkás munkakör betöltésére, valamint a két mun­kakörnek megfelelő tevékenység vállalkozás keretében való végzésére jogosított. Mindkét szaktárgy oktatási programját és a vizsgakövetelmé­nyeket az osztály munkatársai dolgozták ki. 1990-tŐl napjainkig mintegy 150 levéltári kezelő és kb. 50 iratkezelő-irattáros szerzett szakmunkás­bizonyítványt. -Az 1993. évi LXXVI. törvény új alapokra helyezte a szak­munkásképzést. A levéltári kezelő országosan elfogadott szakmává vált. A jogszabály értelmében az új képzési forma két szinten, iratkezelő és irattáros, illetve levéltári kezelő, valamint segédlevéltáros képesítés megszerzésével oldja meg a nem egyetemi szintű szakképzést. E rendszer szakmai és vizsgáztatási követelményrendszerét 1995. januárban dol­gozták ki az osztály munkatársai. A szakképzésnek a szervezett keretek közötti oktatás biztosításán és lebonyolításán kívül elengedhetetlen feltétele a megfelelő tananyagok, tankönyvek és segédanyagok, mintagyűjtemények megléte. E tekintetben is úttörő feladatai voltak az osztálynak. Elkészítette a már említett iratkezelői ismeretek fakultációs tantárgy harmadik és negyedik osztá-

Next

/
Thumbnails
Contents