Lakos János: Magyar Országos Levéltár (Budapest, 1996)

A LEVÉLTÁRI ANYAG ISMERTETÉSE

Először a kartonok készültek el: ez volt a legmegfelelőbb eszköz egy ál­landóan, több ponton gyarapodó állomány nyilvántartására. A kartonok adatai kerültek később számítógépre, és az így keletkezett adatbázis egyszerre tölti be a karton és a jegyzék funkcióját, lévén, hogy új rekordok (kartonok) beillesztése a megfelelő helyre megoldott, másrészt gombnyo­másra készíthető jegyzék az adatbázisból. 47. Mikrofilmtári számítógépes adatbázis A kutatók rendelkezésére álló filmtári fond- és állagjegyzék több adatot tartalmaz, mint a megszokott: a szokásos adatok mellett (a fond neve, évköre, terjedelme, jelzete) feltünteti a filmtári törzsszámot (pl. X 10003), valamint az őrzési helyet, esetünkben a doboz(ok) számát, amelyben a keresett anyag található. Amint arról fentebb már szó volt, az egyes egységek (állag, fond, fondcsoport stb.) az eredeti iratok rendjében követik egymást. Mivel csak ritkán fordul elő, hogy egy nagyobb irategyüttes (pl. fondcsoport) minden fondja, ill. állaga megvan filmen, ezért ez a másod­lagos fondjegyzék az eredetihez képest természetesen hiányos. A belső segédletek másik pillére a filmjegyzék vagy dobozjegyzék, amely az egyes dobozok tartalmát írja le. Ez a legrészletesebb segédlet, és

Next

/
Thumbnails
Contents