Réti László: A magyar Tanácsköztársaság központi szervei és pecséteik (Budapest, 1970)

Bevezetés

2. A PECSÉTEKRŐL ÁLTALÁBAN Aki a Magyar Tanácsköztársaság fennállása idején létrejött dokumentumokat behatóan tanulmányozza, felfigyel a legtöbb iraton fellelhető pecsétekre. Pecsétet természetesen a megeló'ző és a következő' időszak — a polgári demokratikus forradalom és az ellenforradalom — iratain éppúgy találunk, mint a tanácsköztársaságiakon. Utóbbiak feltűnő sajátossága azonban, hogy túlnyomó többségük kimondottan tanácsköztársasági jellegű, formájuk, szövegük eltér a korábbi és későbbi pecsétekétől. Ha meggondoljuk, hogy a Magyar Tanácsköztársaság mindössze néhány hónapig állott fenn, úgy ez már magában véve is figyelemre méltó eredmény. Ha azután jobban elmélyedünk a pecsétek tanulmányozásában, igen sok érdekes és jelentős dolgot tudhatunk meg a Tanácsköztársaság hivatali szervezetéről, az egyes intézmények szervezeti változásairól és átalakulásáról, olyan dolgokat is, amelyekre vonatkozólag egyébként nem rendelkezünk adatokkal. Ily módon rájövünk arra, hogy a pecsétek tanulmányozása hasznos kiegészítője lehet az adott történelmi időszak tudományos feltárására irányuló törekvéseknek. Ez a felismerés vezette e munka szerzőjét arra, hogy megkísérelje összeállítani a Magyar Tanácsköztársaság pecsétgyűjteményét. Ehhez viszont foglalkozni kellett általában a pecsétek kutatásának és konkréten a jelenkori pecsétek kutatásának eddigi történelmi tapasztalataival, jelenlegi helyzetével. Évezredek óta — szinte az írásbeliség kezdetétől fogva — az uralkodók, hadvezérek, főpapok, főurak és tisztségviselők aláírásukat pecséttel erősítették meg. A dokumentum érvényességét, hitelességét és — ami a kutatás szempontjából különösen fontos — eredetiségét a pecsét bizonyította. Ennélfogva a pecsétekkel foglalkozó tudományág — a szfragisztika — a régi időket kutató történettudomány fontos segédtudományává vált. Geschichte der Siegel („A pecsétek története") című alapvető művében Gustav A. Seyler német történész így határozza meg, mit ért pecséten: „Pecsétek, vagyis: mélyítve vésett formák lenyomatai, amelyek iratok hitelesítésére (Bekräftigung) vagy tulajdon lezárására (Obsignation) szolgálnak . . . "

1 Hasonló eredményre jut Wilhelm Ewald: Siegelkunde („Pecséttan") című munkájában. Abból indul ki, hogy a pecsét szónak kettős jelentősége van: egyrészt a pecsétnyomót, másrészt a lenyomatot jelenti, de — félreértések elkerülésére — tanácsosnak tartja csupán a lenyomatot nevezni pecsétnek.

2 Kumorovitz Bernát, a magyar pecséttan kiemelkedő művelője szintén a pecsét szó kettős jelentőségéről beszél: 1. a negatív ábrázolás, vagyis pecsétnyomó; 2. a pozitív lenyomat, amelyet viaszon vagy fémen állítanak elő, és amelyet a gyakorlatban egyedül neveznek pecsétnek.

3 Vagyis ugyanarra az eredményre jut, mint Seyler és Ewald: pecsét = lenyomat; pecsétnyomó = az a vésett formákkal 1 Gustav A. Seyler: Geschichte der Siegel. Leipzig, 1894, 1. o. 2 Wilhelm Ewald: Siegelkunde. München und Berlin, 1914. 3 Kumorovitz Bernát: A pecséttan eredményeinek értékesítése a történetkutatásban. Gödöllői Szt. Norbert gimnázium Évkönyve 1939-40. Gödöllő, 1940, 181. o.