Réti László: A magyar Tanácsköztársaság helyi szervei és pecséteik (Budapest, 1973)

Bevezetés. A tanácsok helyi szervezetének kialakulása

szokás nevezni. Valójában azonban ez nem annyira alkotmány volt, mint inkább választási törvény. Első paragrafusa ugyan röviden összefoglalta a Magyar Tanácsköztársaság célját, összes többi paragrafusa azonban a központi és helyi tanácsok szervezetével, összetételével, a választói joggal és a választási eljárással foglalkozott. Nem tárgyalta a rendelet a dolgozók jogait és kötelességeit, a kormányzati rendszer és a költségvetési jog kérdéseit, nem határozta meg az ország felségjelvényeit. Mindezeket a feladatokat — egyébként helyesen — a Tanácsok Országos Gyűlése által megállapítandó végleges és tényleges alkotmányra bízták. Az ideiglenes alkotmánynak ugyanis nem volt más feladata, mint hogy az akkor egyedüli tényleges kormányzati hatalom, a Forradalmi Kormányzótanács kezdeményezésére és irányításával létrehozza az új társadalmi rend legfőbb állambatalmi szervét, a Tanácsok Országos Gyűlését, ez utóbbira bízva minden további alkotmányos jog megteremtését és kialakítását. Annál is inkább helyénvaló volt ez, és helytelen lett volna bármilyen formában is elébevágni az Országos Gyűlés alkotmányalkotó tevékenységének, mert hiszen az Országos Gyűlésnek a tervek szerint közvetlenül a választások után, május elején össze kellett volna ülnie. Csupán a bel- és külpolitikai helyzet alakulása okozta a termmus elhalasztását. Márpedig néhány hétre igazán nem volt értelme akár csak ideiglenes alkotmányt is teremteni. A XXVI. sz. rendelet megállapította, hogy a Magyar Tanácsköztársaságban a legfőbb államhatalmi szerv a Tanácsok Országos Gyűlése. Ez úgy jön létre, hogy a megyei és városi tanácsok minden 50 000 lakos után egy tanácstagot küldenek az Országos Gyűlésbe. A megyei tanácsokba a járások és városi tanácsok minden 5000 lakos után egy tanácstagot küldenek. A járási tanácsokba a falusi és a járással határos városi tanácsok küldenek 1000 lakosonként egy tanácstagot. Végül a városi tanácsba 500, a falusi tanácsba 100 lakosonként közvetlenül választanak egy-egy tanácstagot a dolgozók. így tehát közvetlenül a választók csak a helyi — városi, falusi — tanácsokat választották, a felsőbb tanácsokba az alsóbbak küldték be a tagokat. Külön figyelemre méltó, hogy a járási és megyei tanácsokba a városok is küldtek tanácstagokat, és így a városi lakosság szavazata többszörösen is érvényesült. Mindkét intézkedés: a többszörösen közvetett választás és a városi, tehát elsősorban a munkáslakosság többszörös választójoga, a proletárhegemóniát volt hivatva biztosítani a proletárdiktatúra kezdeti időszakában, és ezért feltétlenül helyesnek kell tartanunk ezeket a rendelkezéseket. Meghatározta a rendelet azt is, hogy az egyes tanácsok milyen létszámúak legyenek, és hány tagú intézőbizottságot válasszanak. A falusi tanács legfeljebb 50, a járási 60, a városi és megyei 300 tagú lehetett. A falusi intéző bizottságba legfeljebb 5, a járásiba 15, a városiba 20, a megyeibe 40 tagot lehetett választani. A budapesti kerületek a választási létszám tekintetében a városokkal, Budapest pedig — némi eltéréssel — a megyékkel esett egyenlő elbírálás alá. A budapesti központi tanács 500, intéző bizottsága pedig 80 tagú volt. Meghatározta a rendelet a felsőbb és alsóbb tanácsszervek egymáshoz való viszonyát, kimondva, hogy a felsőbb tanácsok irányítják és ellenőrzik az alsóbbakat, amelyek kötelesek a felettes tanácsok rendeleteit végrehajtani. Kivonta azon-