Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Harmadik fejezet A magyar ügy és a nagyvilág

III. A MAGYAR ÜGY ÉS A NAGYVILÁG. A szabadságharc szereplő férfiai elkeseredetten emlékeznek vissza arra, hogy küzdelmünket miként fojtotta meg az európai hatalmak rideg közönye vagy ellenséges magatartása. A szerencsétlenség után a végső eredményekre tudnak csak emlékezni. „Szegény hazám! Mennyire összeesküdött ellened minden körülmény! Keserves visszaemlékezés!" — írja Kossuth öregkorában, amikor Franciaország állásfoglalásáról beszél a magyar harccal szemben. „Szívháborító eljárás!" — kiált fel, amikor az angol külügyminiszter visszautasító magatartásáról emlékezik meg. Nem gondol vissza már saját reményeire Pulszky sem, aki pedig odakinn volt Angliában a harc legszebb idején, látta a népek lelkesedését irántunk és Örömmel figyelte, mint váltak akkor az angol államférfiak is egyre gondolkozóbbakká győzelmeink és az orosz beavatkozás hatása alatt. Minthogy nem jött rögtöni segély, a reményeket elkeseredés váltotta fel nála is. Az ő emlékében is rideg önzéssel áll az angol politika. „Valódi ellenségünk" — írja pár óv múlva az emigráció egyik újabb reménykedő akciója alkalmával, — „most is, mint mindig, az angol kormány". Emlékirataiban már eleve is tréfás fölénnyel tekint vissza ifjúkori diplomáciai reményeire és erőfeszítéseire a szabadságharc idején. Attörhetetlen falnak látszik már utólag az európai diplomácia érdekkapcsolata. Történetíróink is lemondással írnak a szabadságharc külügyi vonatkozásairól. Rettenetes elszigeteltség. Kossuth ezzel a megrendült érzéssel vetődött ki hazájából a török birodalomba. Nem segített bennünket a külföld, sőt még egyenlő elbánásban sem részesített bennünket ellenségeinkkel a hivatalos diplomácia. A nemzetközi jog védelmét, melyet hadakozó félnek biztosít az, csak ellenségeink javára tartotta érvényesnek. Kossuth tragikus panaszra fakad, amikor később angol hallgatósága előtt erről