Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)
IRATOK
3. Minden közvád esetében, melyet vagy a kormányzó választmány elítélés végett hozzá utasít, vagy a katonai parancsnok (jelenleg Kabos alezredes úr) elibe felad. 4. Közvád esetében a vádat közvádló fogja a bíróság előtt előmozdítani, kit is a bíróság elnöke, a panasz vételétől számított 24 óra alatt tisztének teljesítésére utasítani tartozik. 5. Közvádlót a választmány nevez. 6. A vádlott vagy panaszlott idéztetendő a bíróság elnökének aláírásával, mely mellett a vád vagy panasz tárgya is közlendő s a megjelenésre 24 órai időnek legalább engedtetni kell. 7. Az idézés átadása a törvényszék szolgája által érvényesen történik s annak bizonyítványa a bíróság előtt hiteles. 8. A törvényszéki szolga egy idézésért 1 piasterrel díjaztatik, melyet magánpanasz esetében a panaszló, közvád esetében pedig az emigratió pénztára elölegezend s elmarasztalás esetében annak megtérítése is elrendelendő. 9. A bíróság meghozván az ítéletet, azt a kormányzó választmányhoz végrehajtás végett átteszi, mely annak végrehajtását szükség esetében a török hatóság segéderejének igénybevételével is foganatosítandja. 10. Fellebbvitelnek nincsen helye. Ha mindazonáltal az igazságszolgáltatásnak legszükségesebb formalitása, például az idézés elmulasztatnék, vagy nem rendesen történnék s az illető fél a választmányhoz folyamodnék, az, ha helyes okát látja, a törvényszéket új eljárásra utasíthatja. 11. A bíróság eljárása a tárgyalás egész folyama alatt nyilvános, a szavazat azonban titkosan történik. 12. A bíróság minden csütörtökön reggeli 10 (török 4) órakor rendesen összeülend a kirendelendő helyen; ülésének idejét a törvényszéki ház kapujára s a katonai laktanyára előre kifüggesztendi s üléseit a következő napokon folytathatandja. [A másolat hátán.] 207. számhoz. Törvényszéki alapszabályok. 111. Sumla, 1850 január 19. Alaputasítás Carosini belgrádi ügynök számára. Sk. fogaim. K. H. INSTRUCTION für Herrn Carossini ungarischen Agenten zu Belgrad. In dem unvermeidlich uns aufgezwungenen Freiheitskampfe Ungarns muste mir und jedem Patrioten ein doppeltes Ziel vor Augen schweben, nämlich: