Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

IRATOK

kellő helyütt meg nem tehetné, nehogy hallgatása által, óvástételi bizonyság levél hiányában, jogainak sérelmébe beleegyezőnek tekin­tessék, előttünk személyesen kijelentett igazságos kívánságát, amint tartozunk, meghallgatva, ezennel óvástételét s ellenmondását jelen levelünk tartalmába szórói-szóra beiktatva, arról s annak tartalmáról kormányzói pecsétünk alatt kiadtuk jelen hiteles bizonyságlevelünket. Kelt számkivetésünkben, Viddin városában, a Török birodalomban október 21-kén 1849. [Hátán:] 109—1849. Kiad. október 21-ón Viddin. 41. Paris, 1849 október 26. Teleki Kossuthítoz. 1 Sk. levél. N. M. Tisztelt kedves Barátom! Levelet készültem hozzád írni. De immár azok után, miket a hírlapokban olvastam, csupán egy pár sort írok, mivel igen könnyen meglehet, hogy e levél már nem találand Viddin ben. Mert Pétervárról érkezett depechek szerint a cár kiadatásotokat nem kívánja és megelégszik azzal, ha nem lesz szabad Törökhonban maradnotok, de hiszen, úgy gondolom, ezt ti sem óhajtjátok. Ne menjetek egyenesen Amerikába, mert találkoznunk kell valahol, talán Londonban vagy itt Parisban. Ertekeződnünk kell ügyünkről, hogy meg ne oszoljunk. Hűségemív, hódolatomra számolhatsz, mint mindég. Neved ama szerencsétlen catastropha után is szintoly nagy maradt, mint volt azelőtt. Te vagy Európa legnagyobb embere s a magyar ügy a te neveddel van identificálva. Vannak-e rosszakarók, kik ezen búsulnak? Nem tudom, annyit tudok, hogy minden ellened intézett megtámadást olyannak tekintenék, mintha hazám ellen volna irányozva. Csak, — Istenért! ne mulassatok sokáig Viddinbe, nem lehetek nyugodt, amíg ott vagytok. Kiadatástoktól nem félek ugyan, erről az elnök szavai szerint is, kivel e napokban szóltam, nem lehet többé szó, de mindamellett i«, remegek, amíg elleninktől csak egy folyó választ el. Meg lehetsz győződve, hogy a háború, az európai háború, kikerülhetien, bármit tegyen is Odilon Barrot és Tocqueville. Miklós cár háborút akar. Követeinek simasága által én nem csalatom meg magamat. Az orosz gyűlöli a törököt és ha elébb nem, jövő tavaszkor bizonyosan meg fogja támadni. Az orosz rendszer nem engedi, hogy a sereg száma kissebbíttessék, mert aki egyszer 1 Andrássy nov. 19. levelével kapta Kossuth. L. 50. sz. közlést.

Next

/
Thumbnails
Contents