Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

IRATOK

sabb emberekké vannak képezve. Nagyon kívánatos tebát, bogy különben is unalmasan hosszú időnket azon elméleti képzettség gvarapítására fordítsuk, melyre a háború folytában hadseregünknél időnk úgy sem vala. Óhajtanék tehát minden rendezett hadsereg példájára tiszti, altiszti s közvitézi tanításokat behozni. Reményiem, tiszt urak közt vannak oly nemcsak szakértő, hanem egyszersmind hazafias indulatú férfiak, kik a szükséges tanulmányok közül egynek vagy másnak előadására fáradságukat szívesen felajánlandják. Tessék ezen esz­mémet, (melyhez még a katonai szakba tartozó tudományos conver­satiókat is óhajtanék csatolni), tiszt urak között azon felszólítással tudatni, hogy akik ezen hasznos hazafiúi fáradságra magokat fel­ajánlani készek, készségüket velem tudatni szívesek legyenek. 39. Viddin, 1848 október 21. Kossuth Lórodi Edéhez az emigrációnak képzettség szerint való összeírásáról. 1 Sk. fogaim. N. M. Lórodi Ede belügy ministeri tanácsnok úrnak. Most, midőn az emigratio meg ritkulva, megtisztult s az itt maradók száma határozottan megállapodott, igen valószínű, hogy a magas török kormány részéről a magyar menekvők jövendője iránt rövid időn állandó határozat történik. Hogy tehát e tekintetben magam is tehetségem szerint közre dolgozhassam s a török kormánynak a szükséges és kétségtelenül megkívánandó felvilágosításokat megadhassam, mindenek előfct szük­séges az itt maradott menekvők tökéletes névjegyzékét bírni. Valamint a katonai rendűek iránt evégre a szükséges fel­szólítást megtettem, úgy Ont viszont közös érdekünkben arra kérem, hogy a polgári menekvők tökéletes névjegyzékét elkészíteni szíves legyen. — Kívánatos pedig, hogy ezen névjegyzékben úgy az, hogy ki minő hivatalt viselt, mint az is megjegyezve legyen, hogv ki minő nyelveket beszél, vagy minő egyéb oly képzetséggel gondol bírni, mely őt az'»n esetre, ha vagy a török birodalomban hosszasabban maradnánk, vagy talán itt lételünk telepítés által állandósítatnék, valamely foglalatosság vagy hivatalos alkalmazás általi élelem keresetre képesíti. • Végre, mert azon véleményben vagyok, hogy ha többen gyakoribban találkozunk, a kölcsönös eszmecsere útján több oly eszme őrlődhetik ki, melynek folytán vagy tudományos conversatiók 1 Lórody összeírása megvan: N. M., kelt nélkül.

Next

/
Thumbnails
Contents