Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)

Második fejezet A viddini levél

épületből és csaknem megverte az oláh elöljárót, ki ellenkezni próbált. Szívélyesen kezdődött a búcsú a pasától a következő reggelen, augusztus 20-án, amikor Kossuthnak és a vele jött menekülteknek kocsikaravánja Összeállt; de ijedt kiábrándulással végződött. Emlékül ajándékokat kért a török, majd meg is jelölte azt, amit akar: a legszebb lovakat, kocsikat, fegyvereket. Ha húzódozást vett észre, arca fenyegetővé vált. Két napon át mozgott csigalassúsággal a szekérsor sivár oláh vidékeken, földalatti kunyhókból álló falvakon keresztül. „A messziről kékellő bércek elzárják előttünk halvány arcodat, magyarok hazája, egykor oly szép, viruló Hunnia!" — írja az egyik menekülő. „ Csupán az égnek magyar boltozata néz még utánunk. Vigasztalj meg minket kékellő végtelenség, örök jelképe az állhatatosságnak s hü ragaszkodásnak !"

1 Az út egyik állomásán Asbóth egy ismerős hölgyet hozott , Kossuth elé, kedves jelenséget a szomorú környezetben, egy lengyel tisztnek, Dembinski gróf őrnagynak ifjú feleségét. Csak pár hete mult annak, hogy Kossuth egy ünnepélyen, mit tiszteletére rendeztek, megismerkedett vele. „így kell hát viszontlátnunk egymást !" mondta a fiatal asszonynak, aki ámulva látta Kossuth beteg, elváltozott alakját.

2 A török erős védőkíséretet adott a menethez, — mint mondták, — az esetleges orosz rajtaütéssel és az oláh nép ellenséges hangulatával számolva. A török tisztek szinte szolgamódra előzékenyek és udvariasak voltak, különösen Kossuthtal szemben. Viddin előtt, a Duna innenső partjáról, hálás köszönőlevelet írt tehát Kossuth az oláhországi török sereg parancsnokának, Omer pasának. Beszél élete legnehezebb órájáról, búcsújáról hazájától, szerencsétlen hontalan voltáról. Kiérzik azonban szavaiból, hogy a szíves kíséret valóban hatott reá. Nem kiméli a szavakat, talán a keleti modorhoz alkalmazkodóan áradozó köszönetében és sorra megnevezi a parancsnokokat, kikkel eddig dolga volt, dicsérve bennük a török sereget, mely boldog lehet, hogy ilyen tisztjei vannak. Mintha egy idegen uralkodó tüntetné ki kíséretét. „Ha a Gondviselésnek, mely engem az életnek oly csodálatos útjain vezetett át, tetszenék még egyszer tevékeny életmunkát juttatni számomra, tapasztalni fogja Excel1 Egressy i. m. 2 Dembinski grófné emlékiratai, Bp. Szemle, 1913..