Hajnal István: A Kossuth-emigráció Törökországban, I. kötet (Budapest, 1927)
Hatodik fejezet Sumla
halasztja a támadást, mert hiszen télen úgyis nehéz lenne háborút kezdenie. Valószínűleg azt is reméli, hogy pár hónap alatt sikerül megbontania az angol-francia szövetséget és akkor majd hirtelen ráronthat Törökországra. így beszélhetett Kossuth előtt Sumlában Zamoyski is a többi lengyellel együtt. S így történhetett az, hogy Kossuth lassanként megbarátkozott az internálás gondolatával, ilyen értelemben képzelvén el azt. December elején híre jött, hogy még sem Ázsiába fogják majd őket vinni, hanem a birodalomnak egy nagyobb európai városába, valószínűleg Philippopolisba. Az internálás ténye tehát bizonyos volt már és Kossuth mégis azt üzeni Zamoyskinak Philippopolis hírére: „Ez jobb. Oda elmegyek, Ázsiába nem." Nehéz volt az út, míg Kossuth a nemrégmult gyönyörű reményektől idáig jutott. S megnyugvása mégis csak úgy képzelhető el, hogy most már az internálás gondolatához is szép reményeket fűzött. Azonban a kemény törés, mely lelkében az utolsó hetekben végbement, mégis mutatta batását testére, lelkére. Minden felújuló reménye ellenére is érezte azt, hogy, ha nem is hullott az. égből alá, mégis az ég és föld között lebeg. December elején beteg lett, anélkül, hogy maga is tudta volna, mi a baja. „Kormányzó úron nervosa betegség kezdődött", — írja bizalmas Írnoka. Űjra. szövődő tervei között is meglepte az átélt csalódás emléke. Minden fölényes önérzete mellett is feltámadt benne a gondolat, hogy diadalmas előretörés helyett valami megalázó, megsemmisítő várakozik reá, győzelme Ausztriának a hontalan bujdosó felett. Kiszámíthatlannak érezhetett ilyenkor mindent, amire jó pillanataiban biztosan vélt építhetni. Elszakítva mindentől, amelyben eddig életét élte, torz sorsban, nem talált senkit és semmit, amiben erős támaszt láthatott volna; nem egy biztos nevet a világ vezető emberei között, ki ne tűnt volna imbolygó alaknak fel előtte, félelmetesnek kiismerhetlenségében. „Igen beteges kezdek lenni", — írja egy bizalmas levelében. „Hazám szerencsétlensége, az ingatag politika* mit a hatalmak a keleti kérdésben követnek, a teljes bizonytalanság nőm és gyermekeim sorsa felett úgy megtámadták idegrendszeremet, hogy egész napokon át fantáziálok." 1 Beteg volt, mint mindig, ha fájdalmasan tudatára kellett ébrednie kettős belső életének a valóság és a költői képek között. 1 Dec. 7. Henmngsenhez és Guyonhoz. L. Iratok 58., 60. sz.
