Jánossy Dénes: A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában 1851-1852, I. kötet (Budapest, 1940)

II. Anglia és a magyar ügy

64 MAGYAROK, FRANCIÁK ÉS NÉMETEK LONDONBAN. Egyébként Londonba szüntelenül özönlöttek az emigrán­sok. Nem múlt el hét, hogy a névtelen kisemberek mellett a 48-as közélet egyik-másik kiválóbbja fel ne tűnt volna. Meg­érkeztek Beöthy Ödön és Gorove István volt kormánybiztosok, Lukács Sándor képviselő; Almásy Pál Párizsból jövet szintén ide tette át székhelyét, míg aztán végül Brüsszelbe költözött, ahol Jósika Miklóssal és nejével tartott fenn barátságot, akik regényírással foglalkoztak. Szontagh Samu is először London­ban nézett szét, majd azután Jósikáékhoz csatlakozott. Andrássy Gyula megjött Konstantinápolyból és híreket hozott Kossuthék sorsáról. A tisztek létszáma Kászonyi és Lukács ezredesekkel szaporodott, akik egymás között jól meg­voltak, csak Dukátéi, Görgey szárnysegédjétől különítették el magukat. 76 A többi nemzetek politikai menekültjei ekkor már hatal­mas kolóniát alkottak. Számban köztük a legtekintélyesebb a francia emigráció volt. Napoleon Lajosnak 1849 decemberében kivívott győzelme után politikai ellenfelei majdnem valameny­nyien Angliába menekültek. Egyik vezérük, Ledru Rollin az alkotmányos, haladó demokráciát képviselte, akinek külföldről is megvolt a befolyása a montagnardokra és népszerűsége szá­mos departementben Napóleonéval vetekedett. Caussidiére-rel, Párizs volt rendőrfőnökével lakott együtt és a Svájcból Lon­donba érkezett Mazzinival vallott érzelmi és politikai közösséget. A radikális franciák viszont Louis Blanc és Barthélémy köré csoportosultak, akik a kommunista diktatúráért harcoltak. Otthon nagy pártjuk volt a francia munkásság körében, Lon­donban pedig a német Willich-hel és az angol ifjú chartistákkal voltak közös politikai ideáljaik. A németek és osztrákok annyi pártra szakadtak, ahányan voltak. A bajor Ronge ós a porosz Ruge írók, illetve az osztrák Haug, Bécs egykori katonai parancsnoka voltak még a legmér­sékeltebbek ós Mazzinival, Ijedni Rolinnel, továbbá Darász­szal, a lengyel demokraták képviselőjével hirdettek azonos elveket. 76 Pulszky—Kossuth, London, 1850 júli. 30. KH. OL. Bpest.

Next

/
Thumbnails
Contents