Jánossy Dénes: A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában 1851-1852, I. kötet (Budapest, 1940)
Okirattár
vannak, és ki krajcárokkal él; kevés, ki megkezdi, mert látja, hogy itt az idő, és sok, ki ezután azt mondja: ezt én is tehettem volna. Tehát a holnap jól fogja tenni, ha a gyöngébb lelkűek megedzésére megvonandja a materiális érdekeket is. A magyar nemzet jutalmazni fog tudni, miképen a történet kevés példát felállíthat. A szerény érdemet nem fogja felejteni, tudni fogja, ki mit tett. Szóljon a magyarországi katolikus papi holnap által a pesti zsidó közönséghez, elöljáróihoz, papjaihoz és hasson a végett, hogy küldjenek felhatalmazottakat egyenesen a magyar kormányzóhoz, kik a nemzeti bank felállításában részt vehessenek. A dolog így áll. Az osztrák kormánynak megszűnt az európai előkelőbb pénztőzséreinél a hitele, nem adnak költsönt, hacsak a magyar kormány egyszersmind nem garantírozza a nemzet nevében. De ezt a magyar kormány soha nem fogja tenni, hanem alakítanak nemzeti bankot, melyben egyes amerikai, londoni és párizsi tőzséreken kívül a magyar-örmény és török-örmény kereskedő társaság, mely csak most lépett életbe, a felett a magyar hankó javuland mint alapcapitálizáló factorok. A magyarországi zsidók a mult forradalom alkalmával a nemzethez hű ragaszkodást, feláldozáskészséget tanúsítottak és ez az oka, hogy általam tudósíttatnak, miként áll a dolog. Menjenek és mondják meg, mennyiben vehetnek részt a nemzeti bank alapításában. Különben ezt közölheti a pesti nagykereskedő grémiummal is. Ha az örmények külön püspököt kaptak, mért nem nyerhetnének a zsidók patriárchát, ki Pesten székel és resideál és ki népét egyesíti egyházi tekintetben? Csakis ezutáni magukviseletétől függ, — az emancipation kívül, mely más is, kérdés felőli dolog, — mennyiben támogassa őket a magyar nemzet. Hasson a holnap és hasson mások által egyes katonatisztekre, a legénységre. Annak idejében elküldöm a szükséges utasításokat, proklamációkat. Nem írok többet. Ez utóbbiakra csakis akkor figyeljen a holnap, ha a fődolog, az organisatio megkezdődött. — Organisáljon ä tout prix.