Jánossy Dénes: A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában 1851-1852, I. kötet (Budapest, 1940)
II. Anglia és a magyar ügy
40 PULSZKY LONDONBAN. csapatoknak Oláhországba való bevonulásáról. 17 E reményét annál inkább indokoltnak vélte, mert a Párizsba érkezett Browne kapitány azt a hírt hozta, hogy az angol közvélemény is teljesen oroszellenes. Biztató jel volt az is, hogy Lady Palmerston a londoni szalonokban a magyarok jogait hangoztatta. 18 Ezek után most már Teleki kissé megnyugodott és bízni kezdett, hogy a hazulról érkezett Pulszky Ferenc angliai útja nem lesz sikertelen. Pulszkynak régi terve volt, hogy Londonba menjen, ahol a saját ós feleségének Walter Teréznek, egy bécsi bankár leányának összeköttetései segélyével sokat remélt tenni hazája érdekében. Okulván azonban Szalay sikertelenségén, taktikát változtatott ós a kormány helyett inkább a közvélemény rokonszenvének megnyerésén fáradozott. * A külföld ugyanis mindenről, ami otthon történt, csak a bécsi sajtó ferdítésein keresztül szerzett tudomást. E hírek pedig szüntelenül „magyar lázadásról és harctéri vereségekről" szóltak, amelyeket a „felkelők" az osztrák rendcsináló csapatoktól szenvedtek el. Ezért Pulszky megfelelő híranyag híján az általa átélt otthoni eseményeket óhajtotta először az angol közvélemény elé tárni, mely törekvésében londoni ismerősei hathatósan támogatták. . Rövid időn belül értékes baráti körrel dicsekedhetett. Azoknak bizalmát igyekezett megnyerni, akik benne a tudóst, nem pedig a politikust látták és ezért szavahihetőségét elismerték. Kora ifjúságától kezdve régészettel foglalkozván, először is régi tudományos kapcsolatait újította fel. Felkereste régész barátját, D. J. Vipant, aki számos napilappal hozta kapcsolatba. Megismerkedett Mitchell John Kemble ismert nevű történésszel, Lloyd William Birkbeck ós Toulmin Smith ügyvédekkel, a kalandos Charles Henningsennel, aki Oroszországtól Portugáliáig mindenütt megfordult már, ahol politikai mozgalmakban 17 Pulszky—Kossuth, Vörös A. No. 1351. Párizs, 1849 febr. 26. OL. Bpest. 18 Teleki—Kossuth, Vörös A. No. 1419. Párizs, 1849 márc. 7. OL. Bpest.