Jánossy Dénes: A Kossuth-emigráció Angliában és Amerikában 1851-1852, I. kötet (Budapest, 1940)
VII. Kísérletek a haza felszabadítására
400 MAZZINI JAVASLATAI. Tolt az a latin levél, amellyel Kossuth 1849-ben a római népgyűlés üdvözletét köszönte meg és egyben reményének adott Jdfejezóst, hogy a magyar és olasz lobogók alatt egymás mellett Mzdve győzhetik csak le az európai zsarnokságot. 26 Mazzini kezdeményezésére e bizottmány csatlakozásra szólította fel Kossuthot. 27 Kisérő levelében pedig Mazzini kifejtette, hogy a bizottmány keretén belül egy olasz komi tét alakított Saffi, Salicetti, Sirtori, Montecchi és Agostini közreműködésével, melynek vezetését magának tartotta fenn. „Már e bizottság puszta léte bizonyságul szolgál arra — írta Mazzini —, hogy közös úton halad Kossuthtal. Budát és Rómát, Pestet és Milánót Bécstől fel kell szabadítanunk. Nyújtsunk tehát egymásnak baráti kezet az Adriaitengeren keresztül. 28 E leveleket Kossuthnak Adriano Lemmi, egy fiatal livornöi származású konstantinápolyi kereskedő kézbesítette, aki Mazzini bizalmas ügynöke volt. Kossuth nagy rokonszenvvel fogadta Mazzini közeledését, de mégis hónapokba tellett, míg válaszadásra határozta el magát. Ennek oka főleg Urquhart angol radikális képviselő befolyásában rejlett, aki őt Kutahiában felkereste és arról biztosította, hogy az angol alsóházban éppúgy, mint a török minisztereknél mindent elkövet majd kiszabadítása érdekében. Ajánlatát azonban ahhoz a feltételhez kötötte, hogy ne lépjen Mazzinivel titkos szövetségre. Urquhart ugyanis vérbeli forradalmárnak tartotta Mazzinit, aki semmiféle eszköztől sem riad vissza — még az orosz kabinethez való közeledéstől sem —, hogy nemzeti célkitűzéseit elérhesse. Megismervén azonban Kossuth egyéniségét, arra a meggyőződésre jutott, hogy Kossuth nem forradalmár, mert egyéniségéből hiányoznak mindazon vonások, amelyek őt egy forradalom előkészítésére ós szellemi vezetésére alkalmassá tennék. Romantikus hajlamai ugyanis annyira erősek, hogy a tennivalók és az események reálpolitikai mérlegelésnél ítéletéía Pest, 1849 júni. 25. Kastner i. m. 5. 27 London, 1850 aug. 7. KH. OL. Bpest. Közli: Kästner i. m. 3—4. 28 London, 1850 aug. 15. Kiadva: Mazzini, Scritti editi ed inediti 1926. XLIV. 9—10, közli Kastner i. ra. 5—6. •