A hátország a Nagy Háborúban (Budapest, 2014)
Bevezető
18 BEVEZETŐ segítségével, sokszor erőszakos módszerekkel hajtották be. A háború pénzügyi terheit hadi- kölcsönök kibocsátásával próbálták enyhíteni. 1918 júniusáig nyolc hadikölcsön került forgalomba, összesen több mint 18,5 milliárd korona értékben. Hadikölcsön-kötvényt jegyezni szinte kötelező volt, ami rendkívüli mértékben lecsökkentette a lakossági megtakarításokat, a háború utáni visszafizetésekből pedig semmi sem lett. A hátország társadalma, szociális problémák Az ország lakossága egyre többet érzékelt a háborús intézkedésekből. Először csak annyit, hogy a férfiak frontra mentek, s ahogy egyre többen bevonultak, úgy hárult egyre több teher az otthoniakra. Az állatállomány katonai igénybevétele növekedett, állandósultak a beszolgáltatások, lisztet és kenyeret csak jegyre lehetett kapni, a pénz értéke folyamatosan romlott, a munkahelyeken megjelentek a hadifoglyok, és egyre több nő dolgozott. A háború hamar megváltoztatta a települések képét, ami különösen városokban volt szembeötlő: az utcákon egyre nagyobb számban tűntek fel a harcok rokkant és maradandó sérüléseket szenvedett áldozatai. Az amputált lábak látványa annyira feltűnő volt, hogy a honvédelmi miniszter külön utasításban intézkedett, hogy művégtaggal lássák el őket. Az iskolák egy részét szükségkórházzá alakították át, de a tanítás zavartalanságát mindvégig igyekeztek fenntartani. A sok sebesült alaposan megterhelte az egészségügyi hálózatot. A kassai helyőrségi kórházat ugyan még a háború előtt ezerfősre bővítették, de a háború első két hónapjában már 20 ezer sebesült és beteg zsúfolódott itt össze, többségük járványos megbetegedés miatt került a kórtermekbe, és sem élelmezésük, sem egészségügyi ellátásuk nem volt rendesen megszervezve. Később javult a helyzet. Egyébként néha kisebb betegségnek, sérülésnek még örült is a katona, hiszen a kórházból, főként ünnepek idején, néhány napra haza engedték, persze csak akkor, ha viszonylag közel lakott. Viszont a szándékos öncsonkítókat keményen megbüntették. A falvakban, miután a családfő bevonult vagy elesett, jobb esetben megsebesült, a munkák döntő része a nőkre, az öregekre és a gyermekekre hárult, ami tömeges elszegényedéshez vezetett. Nyomorúságos körülmények közé kerültek a hadiárvák, a hadiözvegyek és a hadirokkantak, akiknek a száma egyre csak nőtt. Az ellátatlan özvegyek és árvák nagy száma súlyos problémát jelentett. Különösen nehéz helyzetbe kerültek a többgyerekes anyák. 1918 őszére egy ötfős munkáscsalád élelmezési költsége a háború kitöréséhez képest már öt és félszeresére nőtt. A bevonultak után járó segélyek összegét ugyan fokozatosan emelte a kormány, de ez a megélhetéshez nem igen volt elég. A harcolók és a sebesültek iránti szolidaritás megnyilvánulásaként az utcákon sok helyen gyűjtőperselyeket állítottak fel, amelyek forgalma kezdetben meglehetősen nagy volt, akárcsak a különféle jótékony célú rendezvények (bálok, koncertek) látogatottsága. Az arisztokrácia egyes tagjai, különösen a hölgyek, nemcsak az adakozásban, de a szervező munkában is kitűntek. Legismertebb közülük József főherceg felesége, Auguszta hercegnő, aki a Vörös- kereszt szervezetéhez csatlakozva részt vett a sebesültek ápolásában és jelentős pénzügyi támogatásokat adományozott a jótékonysági szervezeteknek, alapot hozott létre a rászorulók megsegítésére. A védnökségével 1914-ben alakított Auguszta-alap közadakozásból gyűjtött háborús segélyezésre. Ez állította fel a Monarchia legkorszerűbb és legnagyobb, 600 fős kórházvonatát 1915 elején, Kőbányán pedig szükségkórházat hozott létre.38 A jótékonykodásban 38 A háború után a kórházat a vagonlakó menekültek részére 1919-ben szükség-lakóteleppé alakították át. A kórház és a telep is Auguszta nevét viselte. A Pongrác út és a Salgótarjáni út mentén vegetáló nyomortelep helyén az ötvenes évek végén trolibuszgarázst építettek, ami ma is működik.
