Silov, A. A.: A 19. századból és a 20. század elejéről származó dokumentumok kiadásának kézikönyve (Budapest, 1955)
XIII. A dokumentumgyűjtemény és elkészítésének technikája
olvasó előtt, A% természetes, hogy a gyüjteméxy ilyenféle összeállítása esetéhen nem szükséges a dokumentumokat m elóixásas kellékekkel /oim» legenda/ és kommentátori apparátussal terhelnie Tászont az átlagolvasót "vezető feliratokkal" kell kalauzolni * hogy egységes képbe tu&^a foglalni a közölt és lényegében szaggatottan nyújtott aayagot, 21 feliratok segítik az olvasót* hogy megértse a ábkumentumok lénjegót és a probléma szempontjából veié jelentőségüket, "Vezető feiiratokal w - a marxi^mdc4e aiaàamas alapítóinak müveiből vett idézetek vagy a kiadott dakumani-aaokbÓI. vett idézetek szolgálhatnak, de lehet ilyen fel írat a szerkéz tő által megirt tömör dokumenfeim-tartalom is, 3 rövid, világos és politikai szempontból markáns ^vezető feliratok? könnyítik meg ass olvasónak azt. hogy a kiadott dokumentumokat megértse^ az érintett probléma ssjempontjábéül való jelentőségüket és politikai tartalmukat felfogja, k. %ezet€ feliratok" fogják egységes keretbe a dokumentumokból ^ett idézeteket és sajátságos "dokumentum-elbeszélést" nyújtanak áss olvasénak:, A magasabb azinvonalûn mozgó do~ kumentum-gyüjteménynek viszont ez nem lehet feladata, A képzett olvasók számára irt fokamentum-gyüjteméiy - amely jelen könyv témáját képezi - a fentiekből kitűnően gyökeresen eltér- a gépszerű gyűjteménytől. Ismert dokumentumok újra való kiadása ûmk kivételéé, alaposan indokolt esetekben fordulhat elő, mert hiszen a d^kument^-gvüjie«» ményt szerkesztő archeográfusnak az a fŐ feladata, hogy uj, még fel nem használt anyagot nyújtson, Nem engedhető meg az sem, hogy a kinyomtatott anyag különböző nemű legyen, mivel a különböző eredetű dokumentuma ös§5«~ szeelegyitése, valamint rövid szemelvényekben való kiadása a kutatóknak szánt tudományos ó&kumentum^gyujteményt tancélokra szolgáló olvas<$kÖnywé változtatná. A gyűjtemény terjedelme A dokumentumgyűjtemény összeállításával. különös figyelmet kell fordítani annak terjedelmére, íltálában az a ^leme$y, hogy a nosmállls dokumentum-gyűjtemény ivs^áma 2Q-í>5 nyomtatott ivét tesz ki «ICI egy ssomó indok alapján ásson a véleményen vagyunk, hogr mellőzni kell a túlméretezett, terjengős gyűjteményt » melynek szerkesztője a témát ssüéltébea«Sío'az— szában dokumentumokkai akarja átfogni. Nagy és rosszul konkretizált téma, valamint a bőségesen randáikatsre álló dokumentumanyag oasza*.?álagatása rengeteg és gyakran meddő időelveszt égetésre „ a kézirat benyújtása, határidejének jelentós túllépésére készteti a szerkesztőt, A gytijteméi^ ilyenkor dagad és messze túllépi a megszabott terjedelmet? ekkor elkerülhetetlenné válik az, hogy az anyagot me ff kell kurtítani, ami persze a gyüj te«~ mény összetételén is meglátsaikW ëppen ezért mi a?,t látjuk helyesnek* hogy az archeográfusok a gyakorlatban kis gyűjteményekre vegyenek irányt, melyek legfeljebb 10-12 iv terjedelműek. Ezek anyagát valamely kronold»' giai időszak vagy szabatosan meghatározott téma szorítsa keretbe, kz ilyen gyűjtemény összeállítására jóval kevesebb időt fordit az aroheográfus és alaposabban, kidolgozhatja a konkrét téasât, a problémát részlete—• sebben világíthatja meg és a konkrét témát,valóban kimerítő dokumentumanyagot válogathat, E munkaszervezés mellett kis gyűjtemények tervszerű dokumentum-sorozatát nyújthatjuk, s könnyen kiküszöbölhetjűk a túlméretezett témák első pillanatban szembetűnő lomposaágát* Ha például valamely nép történelmének terjedelmes témáját -választottuk, könnyen felvázolhatunk néhány kisebb, konkrét témát, amelyek a fő témának különböző szempontú
