Visegrád 1335 (Budapest, 2009)
The Congress of Visegrád by György Rácz
-<y A visegrádi kongresszus magának. A frissen koronázott Lokietek Ulászló lányával, Erzsébettel 1320-ban kötött házassága Magyarország és Lengyelország között tovább mélyítette a szoros szövetségesi viszonyt. János király pedig támogatta Károlyt nagy ellenfele, Csák Máté tartományúr ellen, és ezt a magyar király nem felejtette el. Később a magyar-osztrák viszony megromlása miatt még közelebb kerültek egymáshoz, a Luxemburgok és a Habsburgok kapcsolata ugyanis már korábbról tartósan rossznak volt mondható. Károly mindkét országgal ápolt jó kapcsolatát azonban a lengyel-cseh ellenségeskedés beárnyékolta. A konfliktus egyik oka, hogy a Luxemburgok is igényt tartottak a lengyel trónra, mert elődeik, a Přemysl királyok is ezt tették. Ez a trónigény a korabeli nemzetközi normák szerint legális volt és magában foglalta III. Vencel (1305-1306) teljes örökségét. A megvalósítás azonban akadályokba ütközött részint a cseh király sikertelen hadjárata, részint az Anjouk Lokietek hatalmát megvédeni kész diplomáciája miatt. Luxemburgi János ezért 1329-től Nagylengyelországra korlátozta igényét, míg Pomerániáról lemondott a Német Lovagrend javára. A Piastok viszont Sziléziát szerették volna hatalmuk alá hajtani, amely egykor lengyel birtok volt, de a 14. század elejére a területet uraló fejedelmek többsége a Luxemburgok vazallusává lett. Új helyzetet teremtett a három ország kapcsolatában, hogy I. Lokietek Ulászló lengyel király 1333-ban meghalt és fia, III. Kázmér követte a trónon. O, miután a hatalmat átvette, eltökélt szándékkal vágott bele az apja által ráhagyott ügyek rendezésébe. Lengyelországot nem csak a Luxemburgokkal való viszály merítette ki, hanem a Német Lovagrenddel szembeni területi vita is. A lengyel királyváltást kihasználva Luxemburgi János is érdekelt volt a régóta meglévő cseh-lengyel ellentétek elsimításában, mert szövetségeseket remélt régi ellenségei, az osztrákok, valamint Bajor Lajos német-római császár ellenében is, akivel Henrik karantén herceg örökségén veszett össze. A békefolyamat kiindulópontjának tekinthető, hogy a vitás lengyelországi területek hovatartozásának eldöntésére 1334-ben a felek Hungarian s?» 45