Reisz T. Csaba: Magyarország általános térképének elkészítése a 19. század első évtizedében - Lipszky János és segítői térképészeti vállalkozásának ismertetése (Budapest, 2002)
5. A MAPPA GENERALIS ELKÉSZÍTÉSE - Megjelentetés (nyomtatás) - A megjelentetés ideje
tanúskodik, hogy a soron következő (az I. szelvény) ez volt, amely ha valóban 4 hónappal követi az előzőt, akkor legkésőbb őszre elkészült volna. A késedelmet Lipszky katonai elfoglaltságával magyarázhatjuk, emiatt a nyomtatás szünetelt. A rézlemez metszése azonban 1805-ben befejeződött, és bár az első levonatokon a szerző 1806-tól fennálló rendfokozata szerepelt (valószínűleg ezt is javítani kellett), az évszám tévedésből az eredeti formájában (MDCCCV.) maradt. Ennek alapján tévesen a térkép 1805. évi kiadását mint igen nagy ritkaságot említik.703 Az I. szelvény 1806 nyarán látott napvilágot, de a nyomtatás során két változat készült belőle, mert a szerző új szolgálati helyének megfelően átmetszették a lemezt. A címlapszelvény nyomtatásának megkezdésekor, 1806. július 10-én Lipszky már másfél hónapja a Kienmayer-ezred őrnagya (Lib. Bar. Kinmayer Supr. Vigil. Magister) volt. Ezt a szelvényt szeptember 24-ig nyomtatták, 364 darab készült belőle. Legközelebb az I. szelvényből 1807. áprilisban, majd júniusban készítettek levonatot, ekkor azonban a szerző már másik alakulatnál, a Frimont-ezredben szolgált. A cím aktualizálása érdekében a címlapon átvésték a szerző titulusát (LJb. Bar. de Frimont Supr. Vigil. Praefectus). A továbbiakban már csak a „Frimont-ezred őrnagya” felirattal készültek levonatok az I. szelvényről.704 1806. október 7—16. között végezték a III. térképlap első nyomtatását (360 db), a II. szelvényt 1807. április 27. és május 27. között gyártották először (571 db). Május 9-i keltezésű híradásában már összesen 8 lap megjelenéséről tudósított a pesti forgalmazó.705 Az új szelvények készítése közötti időszakban a már meglévő lemezekről rendre újabb levonatokat készítettek. 1807. december 15-én kezdték el a IV. szelvény nyomtatását, volt nap, hogy 195 darabot készítettek. Következő év január 5-ig 20 nap (6 munkanap) alatt 685 lapot nyomtattak. 1808. július 7. és szeptember 10. között 859 levonatot készítettek a VII. térképlapról, október 12.— november 22. között pedig a VI. szelvényből nyomtattak 730 darabot. Bár a Kilián Testvérek október 18-án kelt híradása szerint az utolsó szelvény november végén, a Tabula generalis pedig 1809 májusában jelenik majd meg,706 ezt a határidőt sem tudták tartani. Az utolsó (IX.) lapból az első levonatokat 1808. december 5-én készítették (50 db), év végéig 346-ot, január 24-ig további 420-at nyomtattak. Ezt követően az elkészült lemezekről a szükségnek megfelelően készí703 Földabrosspk, 36. tétel. Valóban annyira ritka, hogy 1805-ben ilyen nem is készült. 704 Bár Lipszky csak 1809. március 15-ig szolgált a Frimont-ezred őrnagyaként, az ezután készített I. lapokon már nem javították ki a rendfokozatot és a szolgálati helyet, pedig összesen 1066 darabot (az összes I. lap 58,5%-át) készítettek ezután. Vö. a térképjegyzékben is szereplő Berra-féle 1848. évi és az Artaria kiadó által 1868-ban, 1869-ben és 1871-ben kiadott Mappa generalis címével! (II B 1.) 705 VOPZ 1807. 38. sz. (május 10.) 468—469. és ugyanez még kétszer: 40. sz. (május 17.) 492-493., 42. sz. (május 24.) 523-524. 706 VOPZ 1808. 86. sz. (október 27.) 1064. és ugyanez: 87. sz. (október 30.) 1080. 206