Reisz T. Csaba: Magyarország általános térképének elkészítése a 19. század első évtizedében - Lipszky János és segítői térképészeti vállalkozásának ismertetése (Budapest, 2002)

5. A MAPPA GENERALIS ELKÉSZÍTÉSE - A terv és a vállalkozás beindítása, menete - A vállalkozás forrásai és a munkálatokat segítő személyek

telezettségük miatt igyekeztek Lipszky törekvéseit a megvalósulásig juttatni. Elsősorban a főurak nyújtottak jelentős támogatást, közülük is kiemelkedett a sok más térképészeti munkát (így Görög vállalkozását is) felkaroló gr. Festetics György. A főnemes egyrészt a tulajdonában lévő térképeket bocsátotta a szerző rendelke­zésére, másrészt kapcsolatait felhasználva elintézte, hogy Lipszky használhassa Szé­chényi térképgyűjteményét is. Ezenfelül a vállalkozás kezdeti szakaszában, 1799— 1800-ban 2000 forintot ajánlott fel a szerzőnek a munkálatok beindítására, Lipszky ebből fedezte a rézmetsző első kiadásait és a papírbeszerzést.591 Gr. Széchényi Ferenc térképgyűjteménye megnyitása mellett 1800 végén a Bogdanich-expedíció folytatását kívánta elősegíteni azzal, hogy br. Podmaniczky József rábeszélésére592 egy Angliában vásárolt Emery-féle kronométert adott a vállalkozásnak, sőt ígért egy Hadley-féle tükörszextánst is.593 Podmaniczky maga is igyekezett az expedíció műszereinek számát növelni, ezért 1800 őszén Londonból rendelt szextánst.594 Egy másik Podmaniczky, Károly pedig vállalta, hogy az éppen ütőn levő Bogdanichot felkeresi és eljuttatja hozzá az időközben beszerzett műszereket és jegyzeteket.595 A hivatali kötelezettségén túlmenően, lelkesen egyengette a vállalkozás útját a Hely­tartótanács tanácsosa, Szerdahelyi György Alajos kanonok, „aki mint ennek az ügy­nek referense a helytartótanácsi tanulmányi bizottságban, az egész ügyet melegen és tevékenyen felvállalta és most is viszi, a tudományok minden barátja köszönettel tartozik neki” — jegyezte fel Schedius 1799. december 26-i levelében.596 Később a kanonok írta Bogdanich gyászversét is.597 A vállalkozás jelentős segítője a magyar származású Zách Ferenc598 (1754—1832) volt, aki földrajzi szaklapjaiban (AGE, MC) rendszeresen beszámolt a munkálatok fejleményeiről, mérési adatokat küldött Bogdanich számára, és térképekkel és szak­mai segédletekkel látta el Lipszkyt. Lehetőségeihez mérten 1801 elején ő is küldött a második Bogdanich-expedícióhoz műszereket, egy műhorizontot és egy Dollond- féle 7 hüvelykes szextánst.599 Széchényi és Podmaniczky felajánlásait hallva pedig megjegyezte, hogy ők ketten „halhatadan szolgálatot tettek a magyar földrajznak.” Ugyanakkor elégedetlenkedve azt írta, hogy a kormányzat számára szégyen, „hogy 591 Vö. Reisz 1995b. 340-341. 592 MC 1801. Juli. 31. Schedius Lajos 1801. április 5-i leveléből. 593 MC 1801. März. 311. Schedius Lajos 1801. január 14-i leveléből. 594 MC 1801. März. 311. Schedius Lajos 1801. január 14-i leveléből. 595 AGE 1799. Bd. III. 272—273. Schedius Lajos 1799. április 6-i leveléből. 596 MC 1800. März. 294. 597 ZU 1802. Bd. I. 269. 598 Zach Ferenc életét és Schediusnak küldött leveleit 1. Zach: Briefe. 599 MC 1801. März. 311. Schedius Lajos 1801. január 14-i leveléből. Ugyanő a műszerek megérkezéséről is tudósított április 5-i levelében, MC 1801. Juli. 31. 160

Next

/
Thumbnails
Contents