Komjáthy Miklós: Az osztrák-magyar monarchia közös minisztertanácsa (kormányzattörténeti és irattani vázlat) (Budapest, 1966)
A közös minisztertanács kialakulása - VIII. A kiegyezés külső körülményei
17 . megegyeznek, ezentesités végett az uralkodóhoz terjesztik fel. Ha a két kvótaküldöttség nem jut megegyezésre, mindegyik fél véleményét mindkét országgyűlés elé kell terjeszteni. Ha azután a két országgyűlés véleménye is eltér egymástól, akkor az arányt az előterjesztett adatok és vitaanyag alapján az uralkodó állapítja meg,°9 Ahogy a delegációk sajátos parlamenti formája tette a kiegyezést elfogadhatóvá a magyar politikusok számára s — post festa és ellenkező előjelű reményekkel - fogadtatta el a Monarchia uj kereteire vonatkozó megállapodást a Habsburg-birodalom másik felének képviselőivel, aképp Ferenc Józsefet, amint erre helyesen figyelmeztet Josef Redlich, elsősorban az nyerte meg a kiegyezés Deák Ferenc-i tervének, hogy e terv a kvóta ügyében a végső döntést az ő kezébe tette le. Nemkülönben az, hogy a neki különösen kedves hadsereg dolgaiban, legfőbb haduri jogainak épségben tartásával, abszolút uralkodói mivoltának nemcsak emlékeit hagyta meg. VIII 1866 folyamán az osztrák császári minisztertanács sorozatosan foglalkozott a magyar kiegyezés kérdéseivel.71 Ekkor még ugy látszott, hogy a császári kormány tervezete alapján jöhet létre a kiegyezés.72 Egyre több szó esett azonban az alkotmányos viszonyok ziláltságáról. Mit értettek ziláltságon, pontosan kiderült, amikor az I867. január elejei, tartományi képviselőválasztások, amelyeknek többségi határozatából született volna meg az uj birodalmi parlament, a németeket raajorizáló eredményt hoztak. Már pedig a volt szász miniszterelnöknek, Beust bárónak 1866, október 30-án külügyminiszterré történt kinevezése világosan mutatta, hogy Belcredi államminiszter és osztrák miniszterelnök elképzelése, amely a kibontakozást nemcsak a németekre és magyarokra alapozta, nem egészen azonos az uralkodó felfogásával. Ferenc József egyre inkább hajlott a német liberálisok és Deákék, Andrássyék álláspontja felé. A Monarchia belpolitikai viszonyaival alig ismerős Beust pedig abban a meggyőződésben, hogy aktiv külpolitikát csak az aktuális, belpolitikai problémák megoldása után folytathat, azt a megoldási módot tartotta jobbnak, amely előbb vezet célra. Világos volt, hogy Belcredi föderalista felfogásának többséget hozó választások után a Reichsrat-tal való egyezkedés lenne a bonyolultabb, Ezért Beust egyértelműen állt a magyar kiegyezési terv mellé. Az osztrák miniszterek***, nek a Deák-párt küldötteivel való, I867. január 15*-i, közös tanácskozásán már tisztán látszott, hogy milyen irányban oldódnak meg a problémák. A császár I867. február 1-én elbocsátotta Belcredi s Beustot nevezte ki az osztrák császári kormány miniszterelnökévé<, Beust egyszersmind kormánya külügyi, belügyi, oktatásügyi és rendőrügyi tárcáját is megkapta, Ilyképpen szinte teljhatalommal, avatkozhatott a dolgok további menetébe. Ez a személyi elem is hozzájárult ahhoz, hogy a kiegyezés olyan formák között s olyan tartalommal szülessék meg,
