Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)
Okmánytár - I. A magyar békeszerződés előkészítése - 1. Az osztrák békeszerződés előtt
Udvari Kamara útján, s így utóbbi olyan központi szerv volt, melyhez Magyarország épp oly viszonyban állott, mint a Habsburgok német és cseh országai.49 Azon jogi belátás, hogy az Osztrák Pénzügyminisztérium nem volt kizárólagos utódja az Udv. Kamarának, volt bizonyára nem utolsó indító oka azon cs. és kir. kéziratnak, mely 1868-ban az Udv. Kamara Levéltárát a közös Pénzügyminisztériumra bízta,50 mint amely 1867 után úgy a magyar, mint az osztrák igényeket egyformán képviselhette. Félszázadig állott a levéltár közös igazgatás alatt anélkül, hogy valaha valaki ezt az állapotot jogtalannak tartotta volna. Egy mulasztás történt azonban 1867 után, melyet okvetlenül helyre kell ütni. Az Udv. Kamara Levéltára mai állapotában csonka, egyes aktasorozatok csak 1820, 1824 illetőleg 1830-ig vannak meg benne, holott az Udv. Kamara 1848-ig állott fenn. A regisztratúra hiányzó részei az osztrák, illetőleg ma Német-osztrák Pénzügyminisztérium regisztratúrájába kerültek azon jogcímen, hogy azokat az Osztrák Pénzügyminisztérium mint anteactákat használta. Ily módon tisztán osztrák igazgatás alá kerültek nagy magyar aktasorozatok, melyek hazánk reformkorára vonatkoznak, s melyek az osztrák pénzügyi levéltár szűkkeblű kezelésében csak nehezen voltak a kutató számára megközelíthetők. Követelnünk kell a felosztás, illetőleg a birtoklás kérdésének eldöntése előtt az Udv. Kamara Levéltárának helyreállítását a maga teljességében. Ezt követeli a proveniencia elve és minden jogérzés. A levéltári anyag felosztása ügyében nagy nehézséget fog támasztani azon elv, hogy a levéltárak örökséget képeznek, melynek felosztásához illetőleg letárgyalásához az összes örökösök meghívandók, vagy mindazon államok, amelyek a régi monarchia területén alakultak. Hogy melyek azok, azt csak a békekötés fogja megállapítni, s azért is a békekötés előtt a levéltári ügyben döntő lépés nem történhetik. Ennek az álláspontnak a német-osztrákok rendíthetetlen hívei lesznek, ha amiben bizonyára maguk nem bíznak, nem sikerül a levéltárat egészen a maguk részére megszerezni. Lesznek pedig azért, mert ez a levéltár felosztását lehetetlenné teszi. Szerintük ugyanis a magyarországi anyaghoz nemcsak a magyaroknak lesz joguk, hanem mindazon államoknak, melyek Magyarország területéből - amitől a végzet óvjon meg - részesedni fognak. Hogy ez az álláspont, melyet könnyen belátható okokból a csehek is legmelegebben fognak pártfogolni, ránk nézve minő következményekkel járna, könnyű megérteni. Horvát-Szlavónország végleges elszakadása pl. befejezett dolog.51 A rájuk vonatkozó levéltári anyag pedig mindenütt együtt van a magyar anyaggal, még darabonként is nehéz volna kiválasztani. Hátha a csehek Felső-Magyarország, a románok Erdély bizonyos részeihez jutnának - amit a mai nemzetközi helyzet mellett nem lehet kizártnak tekinteni! Hány részre kellene ez esetben 49 A dualizmus korának közjogi szakirodalma: történészek és politikusok is sokat foglalkoztak ezzel a kérdéssel, de leginkább a törvények szempontjából vizsgálták a kérdést és nem a valós helyzetet elemezték. Kijelenthető, hogy az 1569:38. tc-kel a rendek elismerték az udvari kormányszervek illetékességét a nem tisztán magyar ügyekben, igaz ez ellen a későbbi magyar országgyűlések állandóan állást foglaltak. Általánosságban elmondható, hogy elvileg a Magyar Kamara az Udvari Kamarától független, kizárólag az uralkodónak alárendelt szerv volt, ám a gyakorlatban - korszakonként változó intenzitással - az Udvari Kamara jelentősen befolyásolta a Pozsonyban székelő Magyar Kamara tevékenységét, valamint egyre szorosabb függésbe vonta a Kassán működő Szepesi Kamarát is. Ld. MAYER 1915., NAGY 1971. 68-73. és 169—174., EMBER 1946. 145-146., 157-158. és 198-201. 50 1868. január 1. Vö. 21/a. sz. irat. 51 A horvát nemzetgyűlés 1918. október 29-én Zágrábban kimondta Horvátország függetlenségét és csatlakozását a szerb-horvát-szlovén államhoz. 1918. december 1-jén Sándor régensherceg Belgrádban bejelentette a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság megalakulását. 23