Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)
A vállalható kompromisszum – A közös szellemi tulajdon
lis különbizottságot létesítenek a levéltári kérdések rendezésére.151 Az eredménytelenség nyilvánvalóvá tette, hogy a magyar katonai küldöttség sem mellőzheti a levéltári szaktudományos elvek alkalmazását. A tanulságot a bécsi Hadtörténelmi Bizottság élére újonnan kinevezett Scheiber Ferenc ezredes vonta le, aki a katonák korábbi fenntartásain túllépve kérte fel Károlyi Árpádot a tárgyalási szempontok meghatározására és a magyar levéltári igényjegyzék értékelésére. Károlyi meggyőző érveléssel bizonyította, hogy a levéltári jogvitákban Magyarország számára mind tudományos érdekből, mind célszerű megfontolásból a proveniencia elv alkalmazása előnyös. Egyfelől ez az előfeltétele a katonai forrásanyag információs értéke megőrzésének és a korlátlan magyar hozzáférést biztosító közös szellemi tulajdonná alakításának. Másfelől a bécsi Hadi Levéltár területi elven való megosztása nem csupán az osztrák elutasítást váltaná ki, hanem az utódállamoknak teremthet precedenst, hogy hasonló területi alapú iratkiszolgáltatási igényeket támasszanak a Magyarországgal folyó levéltári tárgyalásokon.152 Lényegében a Károlyi Árpád által kifejtett elvek alapján az 1923. május végén ismét Bécsben tartott újabb vagyonjogi tárgyalási forduló során dolgozta ki a katonai levéltári albizottság azt a közös nyilatkozatot, amely a bécsi Hadi Levéltár 1526-1918 közötti állagaira alkalmazta a közös szellemi tulajdon elvét, hat főben maximálta a magyar katonai delegátusok számát és szabályozta a levéltári tevékenység feltételeit.153 Meglepő módon a közös nyilatkozatban utalás sem található a magyar provenienciájú katonai iratok Magyarországnak történő átengedéséről. Valószínűleg ebben a kérdésben ekkor még továbbra is nagyon távol állt egymástól a magyar és osztrák álláspont. A katonai levéltári albizottság szeptember közepén határozta meg a magyar igényjegyzék összeállításának szempontjait, amelynek egyik alapvető követelménye - a proveniencia elv érvényesítése mellett - az igényelt iratanyag eredeti és másolati példányok szerinti osztályozása volt. A közösen elfogadott szempontrendszernek megfelelően november közepére csak az 1659-1713 közötti évekre készült el a magyar igényjegyzék, amely illuzórikussá tette, hogy 1923 végére befejezhetik a Magyarországnak átadandó iratok kiválasztását. Az 1924. tavaszi vagyonjogi fordulóban a nehézkesen folyó szétválasztási munkák ellenére a magyar főtárgyaló a Hadi Levéltár ügyében mindenesetre megelégedéssel konstatálta az osztrák szakreferensek együttműködő szándékát.154 A levéltári szakbizottsági megállapodások után a Monarchia felbomlásából fakadó osztrák-magyar jogvita szerződéses lezárása már csupán két tényezőtől, az általános vagyonjogi tárgyalások kimenetelétől és az Ausztria levéltári mozgásterét meghatározó nemzetközi kötöttségek lazulásától függött. A vagyonjogi tárgyalásokon Ausztria 1923 tavaszán elismerte, hogy a vagyonközösség felszámolásának pénzügyi mérlege jelentős többletet mutat Magyarország javára. A magyar fél viszont azt ismerte fel, hogy a magyar szaldó kiegyenlítésére - Ausztria pénzügyi helyzete és népszövetségi ellenőrzése miatt - csak különféle kompenzációk jöhetnek számításba. A kompenzáció lehetőségei közül Ausztria változatlanul elutasította az udvari és uralkodói eredetű gyűjteményekre támasztott magyar társtulajdonosi jogigényt, s abból eredően azok megfelezését, vagy a kvóta, a közös költségekhez való korábbi magyar hozzájárulás arányában való megosztását. Kilátásba helyezték viszont, hogy extenzív értelmezéssel választják ki 151 Vö. 125. sz. irat 152 Vö. 126. sz. irat 153 Vö. 128. sz. irat 154 MOL K 144 4. tétel (XXII. 277. föl.) L1X
