Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)
A vállalható kompromisszum – A közös szellemi tulajdon
a feltételeket.127 Ennek eredményeként hamarosan két olyan osztrák-magyar államközi egyezmény született, amely kialakította a sokágú problémakör békeszerződés által megkívánt baráti egyezségben való rendezésének intézményes keretét. A nyugatmagyarországi területi vitát lezáró velencei jegyzőkönyvből eredő pénzügyi és vagyonjogi kérdések rendezésére 1923. február 26-án született megállapodás. A szakirodalomban és a korabeli forrásokban gyakran előforduló „burgenlandi szerződés” vagy „frankfurti egyezmény” megnevezés valójában döntőbírósági egyezséget (Vergleich) takar, amelyben már kinyilvánították a volt Monarchia közös vagyonával összefüggő problémák barátságos egyezség útján 1923. május 1-jéig történő lezárásának szándékát, s annak hiányában a döntőbírósági eljárás elfogadását.128 * A magyar-osztrák általános választott bírósági egyezményt végül 1923. április 10-én írták alá, amely a barátságos egyezség, megállapodás (accord amiable) meghiúsulása esetén a kölcsönös egyetértésen alapuló, kétoldalú választott döntőbírósági eljárást preferálta a vitás kérdések internacionalizálása helyett.127 A két ország nagyfokú gazdasági és pénzügyi kiszolgáltatottsága növelte a kompromisszumok megtalálásának esélyeit. A vagyonjogi kérdések körébe a Monarchia kulturális örökségének problémája is beletartozott. A részletes előmunkálatok és az alkalmazandó tudományos elvekben való egyetértés eredményeként főként a levéltári jogvitában mutatkozott kedvező kilátás a gyors megállapodásra. A budapesti kancellári látogatás kapcsán osztrák részről több olyan gesztust tettek, amellyel a volt Monarchia kulturális örökségét illetően jelezték a megegyezési szándékot és az engedményekre való hajlandóságot. A Hadi Levéltárból 1923 januárjában engedtek át többek között jelentős mennyiségű 1848-49. évi hadbírósági vizsgálati iratot,130 míg a Házi, Udvari és Állami Levéltárból azoknak a kizárólagos magyar szellemi tulajdonnak számító személyi fondok és kisebb állagok kiszolgáltatását helyezték kilátásba, amelyek létéről az utódállamok levéltári megbízottai még nem szereztek tudomást. A magyar részről ezt azzal viszonozták, hogy a vagyonjogi tárgyalások megkezdésekor mint „belépti pénzt (als Entrégeld)” kifizettek félmillió svájci frankot abból az 1923. február 26-i megállapodásban elismert három millió frankot kitevő osztrák követelésből, amelyet Ausztria támasztott Burgenland átadásának magyar halogatása és a magyar felkelők által okozott károk kompenzálására. Mindezzel a vagyonjogi tárgyalásokon barátságos megegyezésre irányuló magyar szándékot kívánták demonstrálni.131 Az osztrák levéltári szakembereket a budapesti kormányfői találkozó után az átfogó vagyonjogi tárgyalásokra való előkészületek sietős megkezdése, Renner kancellár prágai útjának következményeire emlékeztették. Mindenesetre tartottak attól, hogy a kétoldalú kapcsolatok javítása érdekében az osztrák kormány a kulturális örökségből főként levéltári területen készül messzemenő engedményeket tenni a magyaroknak. Ennek megelőzésére a levéltári kormánymegbízott, Oswald Redlich részletesen áttekintette a két alapvető magyar követelés teljesítésének, a tisztán magyar provenienciájú levéltári anyag kiszolgáltatásának feltételeit és a bécsi levéltárakra támasztott magyar társtulajdonosi jogigény 127 ADÖ 2002. 48-54. és 63-65. 128 A megegyezés szövegét közli és értékeli SZÁVAI 1999. 40. és 103-105. Vö. továbbá 101. sz. irat A magyar-osztrák választott bírósági egyezmény indoklásáról Alfred Grünberger külügyminiszter parlamenti külügyi bizottsági beszédét és a szerződés szövegét közli. ADÖ 2002. 45^t8. és 134—135., Magyar szövege: 1923:XXXI. te. („Az Osztrák Köztársasággal Budapesten 1923. április hó 10-én kötött választott bírósági megállapodás becikkelyezéséről”) 130 EGGER 1998. 70., EGGER 2001 32. 131 MOL K 144 4. tétel (I. 38. föl.) LI
