Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)
A magyar társtulajdonosi jog érvényesítésének kísérlete a közös levéltárakban
A MAGYAR TÁRSTULAJDONOSI JOG ÉRVÉNYESÍTÉSÉNEK KÍSÉRLETE A KÖZÖS LEVÉLTÁRAKBAN A közös levéltárakhoz fűződő magyar társtulajdonosi jog utólagos elismertetése, miután az osztrák békeszerződés az osztrák állami felségterületen lévő közös vagyont, benne a levéltárakat osztrák tulajdonnak nyilvánította, rendkívül nehéznek, nemzetközi jogilag legalábbis kétségesnek ígérkezett. Magyar felfogás szerint ugyanis nemzetközi jogi szempontból súlyosan ellentmondásos helyzet alakult ki azáltal, hogy az osztrák béke- szerződésben a felbomlott Monarchiának az új osztrák államterületen lévő közös vagyona egészében az Osztrák Köztársaság kizárólagos tulajdonába került, s az abban való részesedés jogát csak a szövetséges és társult hatalmakkal szövetkezett utódállamoknak ismerték el a békekonferencián. Ez viszont azt jelentette, hogy a közös vagyon felosztása a Monarchia egyik jogutóda (Ausztria) és az utódállamok között megy végbe, anélkül, hogy a másik jogutód állam (Magyarország) a részesedését megkapta volna. A korrekció érdekében kísérelte meg a békekonferencián a magyar békeküldöttség elismertetni a közös intézmények és a dinasztia tudományos, muzeális gyűjteményeihez fűződő magyar jogosultságot. Külön jegyzékekben részletes közigazgatástörténeti érveléssel bizonyították a Monarchia levéltári anyagának közös jellegét és Magyarország társtulajdonosi jogosultságát.106 A javasolt formában végül nem kerültek be a magyar békeszerződésbe a Monarchia közös vagyonával és kulturális örökségével kapcsolatos magyar igények. A párizsi békekonferencia ugyanis csak a Monarchia két jogutód államával való békekötést tekintette feladatának, azonban nem kívánta szabályozni azoknak a kérdéseknek és problémáknak teljes körét, amely a két korábbi ellenséges állam megelőzően fennállt államjogi kapcsolatának felbomlásából származott. Mindenesetre Bécs és Budapest figyelmét felhívták a közös vagyonnal kapcsolatos nyitott kérdések „barátságos megegyezés” útján való rendezésére, de a közös vagyonról nem rendelkezett a békeszerződés. Csupán a szövetséges és társult hatalmak május 6-i válasza tartalmazott erre utalást, az állami vagyonjogi kérdésekről rendelkező 191. cikkely értelmezése kapcsán. Lényegében ez a válasz definiálta az új Ausztria és az új Magyarország közös, még fel nem osztott tulajdonát, azaz osztrák-magyar közös tulajdonnak nyilvánította mindazt, ami az egykori Monarchia, a korona és az uralkodóház birtokában volt és a két állam területén található. Ezzel Párizsban elismerték ugyan Magyarország társtulajdonosi jogát a Monarchia közös vagyonának egészére, de tényleges jogalapot mégsem teremtettek arra, hogy Magyarország részesedése valóságosan is érvényesüljön az Ausztriában található, egykor közös tulajdonban, amelyhez a közös levéltárakat is sorolták.107 A válasz alapján társtulajdonosi jogosítványát Magyarország természetesen úgy értelmezte, hogy az kiterjed minden korábbi császári és királyi állami vagyonra, továbbá az uralkodóház udvari és családi gyűjteményeiből keletkezett minden muzeális intézményre. A magyar jogi értelmezéssel szemben az osztrák felfogás a magyar békeszerződést magyarázó választ Ausztria számára nem tekintette kötelező érvényű jogforrásnak. A legfőbb érv az volt, hogy nem Ausztriával kötötték azt a szerződést, amelyhez a válasz a fenti magyarázatokat tartalmazza. Ezért Ausztria számára csak az osztrák békeszerződés lehet irányadó, 106 Vő. 57/a. és 60. sz. irat 1117 Vő. 61. sz. irat XLV
