Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)
A magyar békeszerződés levéltári rendelkezéseinek előkészítése
ton, amelyben „A száműzött Rákóczi” c. könyv körüli hatalmas sajtópolémiában történészek és levéltárosok keltek Szekfü védelmére.84 A megállapodás szükségességéről egyébként nem is nagyon kellett Niklait győzködnie, aki kilátásba helyezte annak mielőbbi bécsi aláírását. A tervezett megállapodás megkötésére a Közoktatásügyi Népbiztosság is megadta a felhatalmazást.85 Tartalmáról a rendelkezésre álló források alapján keveset tudunk, mert annak tervezete vagy részletes ismertetése kutatásaink során nem került elő. Bár Niklai Péter visszaemlékezése86 és Szekfü Gyula leveleinek utalásai következetesen szerződésről szóltak, alighanem csak az olasz-osztrák nyilatkozathoz hasonló elvi deklarációról lehetett szó. Ezt támasztja alá, hogy Niklai még bécsi útja előtt azt akarta elérni a Tanácskormánynál, hogy Károlyi Árpádot bízzák meg az osztrákokkal való végleges tárgyalások vezetésével.87 Osztrák-magyar kétoldalú levéltári megállapodás a Tanácsköztársaság idején nem született, mert az osztrák fél végül elzárkózott előle. Ennek okát Szekfü a következőképpen összegezte egykori tanárához, Angyal Dávidhoz írott levelében: „A levéltárügy továbbfejlődése nem tartozik ide. Elég az, hogy az osztrákok Párizsból jó híreket hallván, csakhamar megbánták különszerződési ajánlatukat s Niklainak beutazási engedélyt nem adtak azon ürüggyel, hogy ő - veszélyes kommunista izgató! így a szerződést fáradozásaim dacára, nem tudtuk megkötni, s ma a végleges St. Germain-i béke szerint úgy látszik, hogy korábbi jogainkat ezen, értékben a vatikánival versenyző, anyagban azt felülmúló levéltárakra elvesztettük.”88 A kétoldalú levéltári egyezmény osztrák részről való elutasítása lényegében éppúgy a békekonferencia várható döntéseinek függvénye volt, miként a korábban tapasztalt osztrák hajlandóságot is az antant által kilátásba helyezett súlyos békefeltételek eredményezték. Végül Ausztriának a korábban közölteknél kedvezőbb feltételeket helyeztek kilátásba. A korszakra vonatkozó történeti irodalom alapján közismert, hogy a békekonferencia a területi, gazdasági és vagyonjogi engedményekkel a Tanácsköztársaság iránt konciliáns politikát folytató szociáldemokrata Renner-kormányt szándékozott határozottabb fellépésre ösztökélni.89 Ebben a diplomáciai összefüggésrendszerben érthető, hogy osztrák részről a diplomáciailag és katonailag elszigetelt Tanácsköztársasággal még egy olyan perifériális kérdésben is óvakodtak megállapodást kötni, mint a levéltári likvidáció ügye. Bár erre a nemzetközi nagypolitikai feltételek kétségkívül kedvezőtlenek voltak, a kétoldalú osztrák-magyar levéltári megállapodás mégis inkább szakmai szempontból vesztette aktualitását. Noha Párizsban a levéltárak ügyében tett osztrák módosítási javaslatokat sem fogadták el teljes egészében, a békeszerződés levéltárakról szóló cikkelyét azonban úgy változtatták meg, hogy azt lényegében a proveniencia elv kimondásaként lehetett értelmezni.90 Az új változatot már a július 20-án nyilvánosságra került békefeltételek tartalmazták, amelynek levéltári rendelkezéseit Károlyi Árpád magyar szemszögből azért tartotta kifejezetten kedvezőtlennek, mert a területi vonatkozás szerinti felosztást előíró passzust úgy cserélték fel a proveniencia elvét tartalmazó szövegrésszel, hogy a korábbi békeprojektumból minden változtatás nélkül átvették azt a 84 DÉNES 1976. 100. 85 MOL K 851 1919-26. 86 NIKLAI 1959. 87 Vö. 38. sz. irat 88 Szekfü Gyula Angyal Dávidnak, Bécs, 1919. szeptember 4. Idézi DÉNES 1976. 148. 89SOÓS 1971.23-27. 90 BITTNER 1925a. 67-70. XLI
