Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)
A magyar békeszerződés levéltári rendelkezéseinek előkészítése
nek és más törekvéseinek ellensúlyozása, továbbá a bécsi likvidációs tárgyalások menete befolyásolta. A magyar diplomácia 1919 februárjában és márciusában többek között azért helyezkedett a közös levéltárak teljes felosztásának álláspontjára, mivel a területi kérdések miatt kiéleződött cseh-magyar viszony folyományaként mindenképpen meg akarta akadályozni annak, a cseh tudományos körök által levéltártudományi szempontokkal és a történettudomány érdekével alátámasztott, de kétségtelenül a csehszlovák állam pozícióit és tekintélyét erősítő elképzelésnek az érvényesülését, amely szerint Németország és Német-Ausztria valószínű egyesülése esetén a közös levéltárak fel nem osztható anyagát Prágába szállítsák és ott hozzák létre az utódállamok közös levéltári anyagát kezelő levéltári intézetet.51 Másrészt a bécsi levéltárak likvidálásának mielőbbi végrehajtását a magyar kormány azért siettette, mivel az olaszok 1919 februárjában - az osztrák kormány tiltakozása ellenére - fegyveres erőszak kilátásba helyezésével szerezték meg a bécsi közös levéltárakban levő olasz vonatkozású anyagot.52 Bár az olaszok, ahogy azt a bécsi levéltárakban dolgozó magyar levéltárosok is elismerték, a „legszigorúbb provenientia” elvre támaszkodva csak olyan anyagot vittek el, mely olasz területen (Velence, Lombardia, Trieszt) működött, nem központi hatóságoktól származott. Olasz részről nem vetették fel az egykori Monarchia egész területén illetékes hatóságok levéltáraiban levő olasz iratsorozatok kiszolgáltatását, mégis joggal lehetett attól tartani, hogy az olasz példa hatására a többi érdekelt győztes állam hasonló erőszakos módon fog jogosnak vélt igényei realizálása érdekében eljárni, hisz az olasz akció az addig minden állam által tiszteletben tartott kezelési rendszer súlyos megsértését jelentette. Szekfü Gyula nem titkolt aggodalommal tájékoztatta erről Fraknóit és a magyar Külügyminisztériumot. „Az olaszok ezen jogtalan és önkényes eljárásával az eddigi megőrzési rendszeren, mely szerint a levéltár a németosztrák kormány, mint „Treuhänder” kezelésében marad a békekötéskor megkezdendő szétosztásig, most kétségtelenül nagy csorba esett. A német-osztrák kormány azonban, ez megállapítható, csak az erőszaknak és azon fenyegetésnek engedett, hogy az olaszok beszüntetik Német-Ausztria élelmezését. [...] A kérdés az, nem kapnak-e kedvet az olasz példától a csehek is igényeiknek hasonló erőszakos érvényesítésére, s vajon a német-osztrák külügyi kormánynak lesz-e elég ereje ilyetén követelésük visszautasítására.”53 Eckhart Ferenc úgy vélekedett, hogy az olasz közjáték után egyáltalán nem zárható ki annak lehetősége, hogy az utódállamok hatóságai a bécsi levéltárak likvidációja során a korábban a magyar államhoz tartozó területekre vonatkozó iratokat erőszakra alapozott önkényes fellépéssel, a territoriális elv alapján fogják birtokba venni.54 Erre az eshetőségre a magyar kormány ismét a likvidálás sürgetésével reagált. Berinkey Dénes miniszterelnök éppen az olasz eljárás várható reakciója miatt utasította a Külügyminisztériumot a levéltári likvidálás mielőbbi végrehajtására.55 Az önkényes olasz fellépés híre a bécsi közös gyűjtemények felosztását előkészítő bizottságot is azonnali cselekvésre ösztönözte. Javasolták, hogy Fraknói Vilmos, a bizottság spanyolnáthából szerencsésen felépült elnöke és titkára, Gerevich Tibor Bécs51 Vö. 23. sz. irat 52 A kérdést tárgyalja NECK 1978. 53 Vö. 27. sz. irat 54 Vö. 29. sz. irat 55 Vö. 33. sz. irat XXXIII
