Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)
A magyar békeszerződés levéltári rendelkezéseinek előkészítése
zös Pénzügyi Levéltárat, mint az osztrák pénzügyminisztérium elődhatóságát, kizárólagos osztrák tulajdonnak nyilvánítsák.411 Eckhart figyelmeztetésének tudható be, hogy a bécsi magyar műkincsek és akták átvételét előkészítő miniszteri bizottság elnökének, Fraknói Vilmosnak 1918 végén a Külügyminisztérium számára a követendő politikát illető helyzetelemzésére már a magyar jogigények érvényesítésének szándéka és a területátcsatolások miatti bizonytalanság nyomta rá bélyegét. „Elsősorban azon bécsi levéltárak jönnek tekintetbe, amelyek ezelőtt a közös minisztériumoknak voltak alárendelve. Nem merülhet fel kétség aziránt, hogy azon részük, melyet a Habsburg-házból származó uralkodók mint Magyarország királyai, királyi hatalmuk gyakorlásában fölállítottak, illetőleg gyarapítónak, most már a magyar államot illetik meg. Azonban mivel a magyar állam területének egyes részei előreláthatólag idegen államokhoz fognak csatlakozni, fölmerül a kérdés, vajon ezen idegen államok (Csehország, Jugoszlávia, Románia) igényt tarthatnak-e a magyar államot megillető levéltári anyagkészletben való osztozkodásra? és ha igen, igényeiket, milyen kiterjedésben érvényesíthetik?”* 41 1919 elején már a magyar külügyi vezetés számára sem elsősorban az egykori közös levéltárakban az osztrák igazgatás bevezetése, hanem az utódállamoknak a bécsi kulturális javak felosztásával kapcsolatos szándékai okoztak gondot. Az ország újabb és újabb területeinek megszállása közepette, a szerveződő önálló magyar diplomácia a levéltárak ügyét nyilván sokadrangú kérdésként kezelte, s intézkedéseit sokszor a gyakori személycserék miatti tájékozatlanság és a koordinálatlanság jellemezte. Ehhez az is hozzájárult, hogy a Monarchia kulturális örökségének felszámolásáért felelős bizottság működése gyakorlatilag megbénult, mert elnöke, Fraknói Vilmos súlyosan megbetegedett spanyolnáthában. A bécsi külképviselet pedig láthatólag nem egyeztette az ottani magyar levéltárosokkal az egykori közös levéltárakkal kapcsolatos értesüléseit, hanem a tárcaközi levelezés útvesztőin fordult felvilágosításért a Magyar Országos Levéltárhoz. A bécsi követ kérdéseinek megválaszolására Csánki Dezső, az Országos Levéltár főigazgatója viszont magánlevélben kért tájékoztatást a Bécsben tartózkodó Károlyi Árpádtól.42 43 A levéltári likvidáció kérdésében a magyar diplomáciának többnyire olyan megnyilvánulásai voltak, amelyek a Béccsel való közösség mielőbbi teljes felszámolására, és bécsi közös levéltárak területi elv szerinti felosztásának irányába mutattak. Erre utalt a 1919. január végi külügyi átirat az Országos Levéltárhoz, amely a magyar nemzeti érdek szempontjából kifejezetten sérelmesnek találta, hogy a cseh kormány állítólag olyan álláspontot igyekezett a békekonferenciával elfogadtatni, amely szerint a bécsi központi levéltárakból csak a tisztán magyar vonatkozású levéltári egységeket szolgáltatnák ki Magyarországnak, míg az iratok többsége a proveniencia elv alapján Bécsben maradna az érdekelt államok által kirendelt levéltári tisztviselők közös őrizete és kezelése alatt.4’ Károlyi Árpád 1919. február 9-i keltezésű, Csánki Dezsőhöz írt levelében - melynek tartalmával két bécsi magyar levéltáros kollégája, Szekfú és Stokka is egyetértett - nem hagyott kétséget afelől, hogy a Külügyminisztérium álláspontjától eltérően a bécsi közös levéltárakról folyó tárgyalásokon egyedül a proveniencia elvét tartja alkalmazhatónak. Ezen az alapon Magyarország szerinte az 1848-49. évi forradalmi kormány levéltárát (a 411 Vö. 17. sz. irat 41 Vö. 16. sz. irat 42 Vö. 24. sz. irat 43 Vö. 23. sz. irat XXXI
