Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)
II. A magyar jogok érvényesítésének kísérlete a magyar békeszerződés után - 5. Levéltárhasználat
nem szándékozik ratifikálni.344 Viszont a Rómában kötött egyezmények egyetlenegy komplexumot képezvén, a jelen viszonyok közt nem jelenthetjük ki nyíltan, hogy nem akarjuk ratifikálni. Ez volt a helyzet az okt.-novemberi prágai tárgyalásoknál is, hol a csehekkel szemben a magyar küldöttség azzal tagadta meg a római egyezmény pontjai felett való diszkussziót, hogy az egyezmény még nincs ratifikálva, tehát nem aktuális róla beszélni. Nézetem szerint tehát az osztrák jegyzékre nem ajánlatos részletes választ adni. De még sem hallgatandó el, hogy nem helyeselhetjük az osztrák javaslatot, mely szerint ha a selejtezés ellen valamelyik utódállam tiltakoznék, ennek a tiltakozásnak csak három hónapig lenne hatálya, mert három hónap múlva az osztrák kormány - ha jelen javaslatát elfogadjuk - szó nélkül megsemmisítheti az illető iratokat. Mégis csak fel kell tennünk, hogy a selejtezés elleni tiltakozás valami nyomós okból kell, hogy történjék és az sincs kizárva, hogy valamikor a magyar kormány is oly helyzetbejuthat, hogy tiltakoznia kell bizonyos iratok megsemmisítése ellen, melyeket pl. egy szélsőbaloldali osztrák kormány jónak lát selejtezés címén eltüntetni. Ilyen, bár jelenleg csak teoretikus esetekre gondolva nem ajánlatos azon teljes jogfeladás, melyet az osztrák jegyzék kíván tőlünk. Ez az ügy a felszámolással is összefüggésben lévén, megbeszéltem Szalay államtitkár távollétében Collas báró úrral, aki szintén károsnak tartaná az elvi lemondást, de tekintettel arra, hogy az osztrákok anyagi szempontból sürgetik, hogy nekik nagyobb szabadságuk legyen a selejtezés dolgában, mely a papiros eladása folytán állami jövedelmeik egy része lett, Collas báró szerint méltányos volna azt ajánlani az osztrákoknak, hogy ha valamelyik utódállam tiltakozik a selejtezés ellen, akkor az iratok nem fognak selejteztetni, de az illető állam fizesse meg az osztrák kormánynak azon összeget, mely az illető iratok selejtezése, papirosuk felhasználása folytán az osztrák jövedelmet növelné, amelytől azonban a tiltakozás folytán elesnék az osztrák állam. Ez a módozat egyúttal annak is elejét venné, hogy valamely állam könnyelműen, nyomós okok nélkül akadályozza a selejtezést. Ezek alapján bátor vagyok javasolni, hogy az osztr. jegyzékre röviden válaszoltassék: „A m. kir. követség fenntartja magának, hogy az osztrák jegyzékben érintett kérdések elvi hátteréről későbbi alkalommal részletesen nyilatkozzék. Jelenleg nincs azon helyzetben, hogy az osztrák javaslathoz, mely a selejtezés körüli eljárást a római levéltári egyezménytől eltérően kívánja szabályozni, minden tekintetben hozzájárulhatna, bár azon okokat, melyeket a jegyzék a javaslat motiválására felhoz, teljességgel méltányolja. A javaslat a selejtezés elleni tiltakozásnak (opposition) csak három hónapi hatályt akar engedni, amely idő leteltével az osztrák kormány minden tekintet félretételével fel lenne jogosítva az illető iratanyag megsemmisítésére, amely eljárás, ha nem is a mai viszonyok közt, amikre a selejtezést az osztrák kormánymegbízott hivatalnokai kétségtelenül objektíve, adminisztratív és tudományos szempontból végzik, de teoretice és elvben némi jogfeladást jelentene Magyarországra, mint amely állam a közös levéltáraknak társtulajdonosa lévén, 1918-ig a selejtezésre saját hivatalnokai által direkte is befolyt. Hogy azonban az osztrák jegyzékben felhozott anyagi érdekek is méltányosan megóvassanak, a magyar követség felhívja az osztrák külügymin. figyelmét egy olyan 344 Vő. 104. és 105. sz. irat 253
