Ress Imre: A Monarchia levéltári öröksége. A badeni egyezmény létrejötte (1918–1926) (Budapest, 2008)
Bevezető
BEVEZETŐ Az első világháború után Kelet-Közép-Európa nemzetállami átrendeződése - az Osztrák-Magyar Monarchia és a történelmi Magyarország felbomlása - együtt járt e két államalakulat organikusan keletkezett levéltári forrásanyagának nemzeti szempontú felosztására irányuló törekvésekkel. Az új nemzetállamok az őket érintő levéltári anyag fizikai birtokbavételével szándékoztak megteremteni a létüket visszamenőleg igazoló történelemábrázoláshoz szükséges források feletti kizárólagos rendelkezést. A levéltári forrásanyag nemzeti szempontú felosztása elsősorban a Habsburg Monarchia bécsi levéltárait, kisebb mértékben a Magyar Országos Levéltárat érintette. Ennek az összetett problémának a rendezését megnehezítette, hogy a térség sorsát meghatározó versailles-i békerendszer keretében létrejött szerződések a nemzeti kulturális és szellemi vagyon fogalmát sok esetben homályban hagyták, ill. az egyes szerződésekben eltérő, vagy eltérően értelmezhető szabályozást tartalmaztak. Az elégtelen szabályozást bizonyára magyarázza az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának egyedisége, a szellemi vagyon és kulturális javak részben dinasztikus eredete. A szellemi és kulturális javak, köztük a levéltári anyag megosztására a békeszerződés kétoldalú tárgyalásokat irányzott elő. E tárgyalások kimenetelét a véleményformáló értelmiség által az egész térségben ébren tartott közérdeklődés kísérte, hiszen a levéltári anyag jelentős hányadának birtokbavételét az utódállamok az új nemzeti identitás szimbólumának tekintették. A levéltári vagyon hovatartozása kérdésének rendezése terén Magyarország sajátos helyzetben volt. Egyfelől biztosítani kellett a bécsi levéltárakban található, magyar szellemi tulajdonnak számító levéltári anyag kiadását és a Bécsben maradó magyar vonatkozású anyaghoz való hozzáférés lehetőségét, másfelől megvédeni a Magyar Országos Levéltár organikusan keletkezett anyagának egységét. Az osztrák, cseh, román és délszláv levéltárosokkal folytatott kétoldalú tárgyalások jelentős mértékben hozzájárultak a nemzeti levéltári vagyon, a közös szellemi tulajdon, valamint az igazgatási és történeti iratanyag fogalmának tisztázásához. Ebből a szempontból Magyarország megállapodása Ausztriával a magyar provenienciájú forrásanyag kiadásáról és a magyar vonatkozású iratok közös szellemi tulajdonként történt elismeréséről a tudományos együttműködést elősegítő jelentős eredménynek számít, amely a nemzetközi levéltári jogviták megoldásának egyik sikeres modelljének bizonyult. A forráskiadvány ennek a megállapodásnak a genezisét, szaktudományos megalapozását, nemzetközi jogi kereteinek kialakítását és diplomáciatörténeti összefüggéseit mutatja be, elsődlegesen a Magyar Országos Levéltár által őrzött iratanyagok alapján (a források 90 %-a származik innen). Noha az első világháború végétől az 1926. évi badeni szerződés megkötésébe torkolló magyar kultúrdiplomáciai tevékenység folyamatosan egymásra épülő lépések sorozatának ígérkezett, dokumentálása mégis jelentős feltáró munkát igényelt, mert a vonatkozó források a legkülönbözőbb állagokban szétszórva találhatók. A források fragmentáltsága szinte tükörképe a korszak történeti fordulatainak és intézményi átalakulásának. A kiinduló forrásbázist a Magyar Országos Levéltárnak a 20. századi két magyar békeszerződés levéltári rendelkezéseinek végrehajtására vonatkozó gyűjteménye képezi. Ebben az iratcsoportban egyesítették a békeszerződések végrehajtásával foglalkozó levéltári szakbizottságok és a bilaterális nemzetközi tárgyalások jegyzőkönyveit, a tárcaközi miniszteri testületekben vagy nemzetközi tárgyalásokon XVII
